Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (http://www.vital.hu)

Már ötévesen látszik, kinek lesz tartós a házassága

Amerikai kutatók összefüggést fedeztek fel a gyerekek mosolya és későbbi házasságuk tartóssága között.

Matthew Martenstein, az indianai egyetem kutatója és csapata több mint hatszázötven, 21 és 87 év közötti felnőtt gyerekkori fényképein vizsgálta a mosolygás mértékét és vetette össze azzal, hogy az érintettek elváltak-e valaha – írja a Die Welt című német lap online változata.

Az iskoláskor végén készült fotókon a mosoly intenzitását Martenstein egy skálán értékelte; eközben figyelt a szemek kifejezésére és az arcizmok feszülésére is. Az eredmény egyértelműen megmutatta: a mosoly intenzitása megjósolja, hogy az érintett házassága valamikor válással végződik-e.

A leggyengébb mosolyú fiatalok komor jövő elé néztek: esetükben háromszor akkora egy válás esélye, mint a fényképeken vigyorgó társaiké. „Minél haloványabb a mosoly, annál valószínűbb, hogy az alany későbbi élete során megél egy válást” – mondta Martenstein.

Egy további kísérletben a kutatócsoport a gyermekkori mellett felnőttkori, például esküvői fotókat is vizsgált. Az eredmény hasonló lett az első kísérletben kapotthoz, egyetlen kivétellel: a férfiak esetében nem működött egyértelműen a mosoly és a boldog házasság közti összefüggés.

A megdöbbentő az, hogy már az ötévesek fényképen látszó mosolya is következtetni enged későbbi házaséletük alakulására. Martenstein és kutatócsoportja azzal magyarázza eredményeit, hogy a vidám emberek általában inkább készek dolgozni párkapcsolati és házassági problémáikon, mint a kevésbé boldogak. Ezenkívül a víg kedélyű emberek többnyire olyan partnert keresnek maguknak, aki osztja pozitív hozzáállásukat.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
http://www.vital.hu/mosoly-hazassag