Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Az agyunk akkor is emlékszik, ha mi nem

Nem csupán találgatás, amikor zsigerből döntünk valamiről, valójában olyan emlékekhez fér hozzá igen gyorsan agyunk, amelyeket nem tudatosítunk – állapítják meg a Nature Neuroscience című szaklapban amerikai kutatók.

„A mindennapi életben is többet tudunk egy helyzetben, mint gondolnánk. A tudattalan emlékezet juthat szerephez például egy bűntett elkövetője arcának felismerésekor vagy egy tesztkérdés helyes válaszának kiválasztásakor” – magyarázta Ken Paller, a Northwestern Egyetem pszichológusa a LiveScience című online tudományos portálon.

A kutató és munkatársai kis létszámú kísérleteikben memória- és felismerési teszteket végeztettek a résztvevőkkel, miközben rögzítették elektródák által közvetített agyhullámaikat is. A tesztek során színes, kaleidoszkópszerű képek villantak fel a résztvevők előtti képernyőn. A képek egyik felére zavartalanul figyelhettek, másik felénél azonban alaposan megzavarták koncentrációjukat. A következő, felismerési sorozatban hasonló kaleidoszkópképeket láttak párosítva: egy régit és egy újat.

A tesztalanyok pontosabban választották ki a már látott képet, ha annak memorizálásában megzavarták őket korábban, mint akkor, ha teljes figyelmüket fordíthatták megjegyzésükre – annak ellenére, hogy a figyelem megosztása általában rontja a memóriatesztek eredményét. „Kutatásunk azonban azt mutatta, hogy még akkor is, ha az emberek kevésbé figyeltek, vizuális rendszerük meglehetősen jól tárolta az információkat” – értékelte Paller.

A vizsgálat szerint a magától értetődő, „zsigeri” felismerésre jellemző agyhullámok különböztek a tudatos emlékezéshez kapcsolódóktól. Az akaratlan felismerésre egyértelműen utaló agyi elektromos jel negyed másodperccel azután volt látható, mint ahogy a tanulmány résztvevői meglátták a korábbi képet.

Paller szerint az intuíciónak fontos szerepe lehet abban, hogy mindennapi életünk legkülönfélébb kérdéseire választ találjunk.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/tudattalan-emlekezet