Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Rusztikus kacsamájpástétom



th_majpastetom.jpg [1]Hozzávalók:
75 dkg darált sertéshús
30 dkg kacsamáj vékonyra szeletelve
12 dkg szeletelt bacon
12 dkg vaj
2 kisebb gerezd zúzott fokhagyma
1 szál póréhagyma finomra vágva
friss kakukkfű
őrölt szerecsendió
őrölt bors

Elkészítés:

A sütőt kapcsoljuk be180ºC-ra. Egy serpenyőben a vajon pároljuk meg a fokhagymát és a pórét. Tegyük egy tálba a darált húst, és adjunk hozzá egy-egy mokkáskanál szerecsendiót, borsot és sót, illetve néhány szál finomra vágott kakukkfüvet. Keverjük hozzá a hagymát.

Egy téglalap alakú terrine-edényt, keskeny cserépedényt vagy tűzállótálat, esetleg őzgerincformát kenjünk ki vajjal és béleljünk ki a szeletelt baconnel úgy, hogy a szeletek túlnyúljanak az edény szélén. Tegyük a darált hús harmadát az edénybe, és fektessük rá a májszeletek felét. Sózzuk-borsozzuk, majd következhet a hús második harmada, ismét májjal a tetején. Végül a maradék húst oszlassuk el az utolsó májréteg tetején, és hajtsuk rá a baconszeleteket.

Az edényt tegyük egy vízzel telt tepsibe, és süssük 85 percig. A vízfürdőből kivéve tálalás előtt hagyjuk kihűlni. Ropogós házikenyérrel és friss salátával a legfinomabb.


Elkészítési idő:
kb. 2-3 óra
Energia (kcal):

Energia (kj):

Forrás:

Tippek:

A pástétomot készíthetjük akár marha- vagy csirkemájból is.

Alacsony falú befőttesüvebe téve karácsonyra ajándékba is adhatjuk, a megajándékozottat azonban figyelmeztessük, hogy a pástétom nem áll el túl sokáig.

További karácsonyi receptek [1]


Nézze meg az EgészségPláza szakácskönyveit! [1]
Tanácsok:



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/kacsamajpastetom_recept