Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

A fogak kihullása a vesét is veszélyezteti

A fogak felnőtt korban történő elvesztése nem csak esztétikai probléma: amerikai kutatók szerint növelheti a krónikus vesebetegségek kialakulásának esélyeit. Ez is alátámasztja az elképzelést, mely szerint a megfelelő szájhigiénia segítségével megelőzhetőek bizonyos betegségek.

A Case Western Reserve Egyetem kutatása során 40 év körüli amerikaiak vesefunkcióit és szájüregi állapotát vizsgálták meg. Miután a vesebetegségek kialakulásának más faktorait is figyelembe vették (kor, etnikai hovatartozás, dohányzás) kiderült, hogy nagyobb az esélyük a krónikus vesebetegségek kialakulására azoknak a pácienseknek, akik felnőttkorukban vesztették el egy vagy több fogukat.

„Mivel a fogvesztés leggyakrabban valamilyen szájüregi betegség következtében alakul ki, így kijelenthetjük, hogy ezek komoly rizikófaktort jelentenek a vesebetegségek kialakulásában is” – nyilatkozta Dr. Monica Fisher, az egyetem munkatársa. Bár az összefüggés egyelőre nem teljesen tisztázott, a tudósok úgy vélik, a mindkét betegségben jelen lévő gyulladásos folyamatok jelenthetik a kapcsot.

Dr. David Cochram, az Amerikai Periodontológiai Akadémia (AAP) elnöke szerint a szájüregi betegségek kezelésével sokat tehetünk fogaink egészségéért. „Régóta tudjuk, hogy bizonyos ínybetegségek következtében milyen más kísérőbetegségek alakulhatnak ki, és úgy tűnik, most már hozzájuk vehetjük a krónikus vesebetegségeket is.”



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/vesebetegsegek_fogvesztes