Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (http://www.vital.hu)

Miért esznek túl sokat a gyerekek?

Étkezéseknél a szülők gyakran mondogatják gyermekeiknek, hogy tüntessenek el mindent a tányérjukról. Így azonban a gyerekek többet ehetnek a kelleténél, különösen, ha az adagok felnőtt vagy óriás méretűek.

Egy kutatás szerint a gyerekek többet szednek a tányérjukra akkor, ha nagyobb adagokat kínálnak fel nekik. Jennifer Fisher, az amerikai Elhízáskutató Központ és a Temple Egyetem kutatója csoportjával 5-6 éves gyermekek étkezési szokásait mérte fel.

A vizsgálat során a gyermekek teáskanállal vagy evőkanállal szolgálhatták ki magukat normál illetve óriás adag ételekből. Ha a gyerekek az óriás adagokból választhattak, többet szedtek maguknak. Az adagok mérete változott a nem, a népcsoport és a szülők által feltárt étkezési szokások szerint.

Fisher szerint ha nagyobb adag étel elérhető, az azt az elvárást közvetíti, hogy többet kell ennünk. „Ha sok ennivalót tesznek elénk, azt hihetjük, hogy valaki meghatározta, mi a megfelelő mennyiség számunkra. Az eredmények azt sejtetik, hogy a gyerekek a környezetükből veszik a mintát, mikor eldöntik, hogy mennyi elegendő számukra.”

Egyenlőre nagyon kevés kutatást végeztek a gyerekek étkezési szokásait befolyásoló faktorokkal kapcsolatban. Fisher csoportja azonban reméli, hogy sikerül néhányat rögzíteni, hogy meghatározhassák az étkezési minták kialakulását, ami segíthet a később kialakuló egészségtelen szokások levetkőzésében.

„Azok a tényező érdekelnek bennünket, amit a gyerekek a környezetükből hoznak az adagok megválasztására – mondta Fisher. A gyerekek étkezési szokásaival kapcsolatban még sok a megválaszolatlan kérdés, mint például az, hogy a nagyobb adagok és a nagyobb méretű merőeszközök több étel fogyasztására ösztönzik-e őket, vagy az, hogy a saját maguk által kiválasztott adagok hogyan befolyásolják a kalóriabevitelüket.”



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
http://www.vital.hu/etel_adag_gyerekek