Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (http://www.vital.hu)

Rákellenes cigaretta?

Kínai kutatók szerint a dohányzás csökkentheti a méhnyálkahártya (endometrium) daganatos betegségének kockázatát.



„A dohányzás jótékony hatásait csak a menopauzán már átesett nők esetében sikerült megfigyelni” – nyilatkozta Dr. Bin Wang, a Nanjing Egészségtudományi Egyetem kutatója. – Természetesen a mostani megfigyelések ellenére sem ajánljuk a dohányzást senkinek, hiszen a cigaretta számtalan krónikus és halálos betegség előidézője lehet.”

Az endometrium daganatának kialakulása valószínűleg a megnövekedett ösztrogéntermeléssel van kapcsolatban, a dohányzás pedig az eddigi kutatások alapján erős ösztrogén-ellenes hatással van. Dr. Wang és kollégái összesen 34 korábbi kutatási anyag áttekintő elemzésével készítették el mostani tanulmányukat.

Eredményeik szerint a dohányzás mintegy 18-29%-kal csökkenti az endometrium-daganat kialakulásának esélyeit, aktív dohányosoknál és már leszokottaknál egyaránt. Az értékek azonban minden esetben csak a menopauzán már átesett nők esetében érvényesek. A hormonpótláson is átesett dohányos nők esetében a daganat kialakulásának esélyei közel 50%-kal csökkentek.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
http://www.vital.hu/endometrium_daganat_dohanyzas