Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Nem mindegy, hol veszünk levegőt

Egyre többet tudni a légszennyezés egészségkárosító hatásairól: legutóbb egy kutatás arra derített fényt, hogy a szmogos helyen élőknél nagyobb a mélyvénás trombózis veszélye.

„Azt már eddig is tudtuk, hogy a nagymértékű szmog okozhat miokardiális infarktust (szívrohamot) és agyvérzést, azonban ez az első eset, hogy a légszennyezés és a mélyvénás trombózis kialakulása között is találtunk összefüggéseket”– nyilatkozta Dr. Andrea Baccarelli, a kutatás vezetője.

Dr. Baccarelli és kollégái mélyvénás trombózison átesett beteget tanulmányoztak az 1995 és 2005 közötti időszakban. A betegek lakóhelyének légszennyezettségét megvizsgálva – más környezeti és egészségügyi tényezőket is figyelembe véve – kiderült, hogy a légszennyezésnek tartósan kitett betegek vére hajlamosabb a rögképzésre, mint a tiszta levegőjű környezetben élőké. A kutatók szerint a légszennyezés mintegy 70 százalékkal növeli a trombózis kialakulásának esélyeit.

„Ez a felfedezés új megközelítési módot követel a mélyvénás trombózis prevenciójában és kezelésében, valamint újból felhívja a figyelmünket a légszennyezés egészségre gyakorolt káros hatásaira” - nyilatkozta Dr. Baccarelli.

A mélyvénás trombózist vérrög okozza, amely elzárja a vér útját az erekben. Leggyakrabban az alsó végtagokban, a combban és a lábszárban fordul elő, de máshol is kialakulhat. A trombózis kialakulását elősegíti a mozgáshiány, ezért a hosszú repülőúton lévők és az irodai dolgozók különösen veszélyeztetettek.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/trombozis_szmog