Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Tejivással kordában tartható a magas vérnyomás

Egy új tanulmány szerint a zsírszegény tej védelmet nyújthat a magas vérnyomás ellen, mely a nők számára egyre növekvő kockázati tényezőt jelent a szív- és érrendszeri betegségekre nézve.

A Harvard Egyetem kutatói szerint azok a nők, akik több zsírszegény tejet, valamint kalcium-és D-vitamin tartalmú ételt fogyasztanak, kisebb eséllyel betegszenek meg magas vérnyomásban. Az Amerikai Szív Szövetség folyóiratában, a Hypertensionben közölt tanulmány alapjául szolgáló kutatás során 30 000 középkorú nő étrendjének tanulmányozták át.

A kutatók kifejezetten a tejfogyasztás előnyeit vizsgálva azt találták, hogy azok, akik 2 vagy több pohár tejet isznak egy nap, 10%-kal csökkenthetik a megbetegedés kockázatát azokhoz képest, akik csak havonta fogyasztják ezt az italt. Ugyanez a hatás nem érvényes a magasabb zsírtartalmú tej és tejtermékek, illetve a mesterséges kalcium- és D-vitamin-források esetén.

Az amerikai felnőtt lakosság körében minden harmadik embernek magas a vérnyomása, és egyre több nő is szenved tőle anélkül, hogy diagnosztizálnák, állítja egy másik tanulmány, mely a Circulation című folyóiratban jelent meg. Az elmúlt évtizedben jelentősen megemelkedett a kezeletlen magas vérnyomásos megbetegedések száma, mely magában hordozza a keringési betegségek, az agyvérzés, sőt a veseelégtelenség kockázatát is.

Habár egyre több kutatás köti az étrendbeli változásokat a vérnyomás karbantartásához, a legtöbb amerikai még mindig nem változtat táplálkozási szokásain, és nem tartja be a tanácsolt zsírszegény, több zöldséget és gyümölcsöt tartalmazó étrendet, melynek vérnyomásra gyakorolt hatását korábbi kutatások már feltárták. Az USA-ban érvényes ajánlások szerint napi három pohár zsírszegény tej fogyasztása javasolt.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/zsirszegeny_tej_tejtermek_magas_vernyomas