Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Kis mértékben szívbetegségek ellen véd az alkohol

Egy tanulmány szerint azok, akik mérsékelt mennyiségben fogyasztanak alkoholt és rendszeresen mozognak, kisebb eséllyel halnak meg szívbetegségben és más elváltozásban mint azok, akik egyáltalán nem isznak. Akik nem is sportolnak, azoknak 30-49%-kal nagyobb az esélye a szívbetegségekre.



A European Heart Journal január 9-i számában ismertetett kutatás során először vizsgálták a szabadidős elfoglaltság és a rendszeres alkoholfogyasztás együttes hatását a halálos ischaemiás szívbetegség (a szív elégtelen vérellátása okozza) és más halálozási okok kockázatára nézve.

A dán kutatásban 11 914 húsz év feletti embert kezdtek el vizsgálni a 80-as években. A mintegy húszéves utánkövetési időszak alatt 1242-en haltak meg ischaemiás (IHD) szívbetegségben, 5901-en pedig más okok miatt. Morten Gronbaek professzor, a dán Nemzeti Egészségügyi Intézet kutatási igazgatója, és Berit Herman professzor a Betegségmegelőzési Intézet kutatási igazgatója vezették a megfigyelést.

Az eredmények szerint az alkoholisták és az alkoholt nem fogyasztók halálozási kockázata megegyezett. Azok számára, akik valamilyen okból nem isznak (vallásuk miatt, terhesség alatt vagy korábbi alkoholizmusukat követően), a testmozgás részben helyettesítheti a betegségmegelőző hatást. Azoknál, akik nem isznak, de rendszeresen mozognak, kisebb az esély az IHD-re, mint nem sportoló társaiknak.

A kutatásban a résztvevőket a testmozgást jellege szerint három csoportba osztották, az alkoholfogasztást pedig a heti bevitt mennyiség alapján osztályozták. Egy egység egy üveg sörnek, egy pohár bornak, vagy egy stampedli tömény szesznek felelt meg. Az alkoholt nem fogyasztók heti egynél kevesebb egységet ittak, a közepes fogyasztók 1-14 egységet, a 15-nél több egység pedig már iszákosságra vall.

A legalacsonyabb kockázat a fizikailag aktív (vagyis hetente minimum négy óra testmozgást végzők), és egyúttal mérsékelt alkoholfogyasztók körében volt megfigyelhető, a legmagasabb kockázatú csoportnak pedig a fizikailag inaktív absztinensek és erős alkoholfogyasztók bizonyultak.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/testmozgas_sport_alkohol_egeszseg_ischaemias_szivbetegseg