Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Összefüggés lehet a krónikus fáradtság és a herpeszvírus között

A Stanford Orvosi Egyetem kutatói a krónikus kimerültség szindróma okait kezdték el kutatni a közelmúltban, és úgy tűnik, megoldást találtak a probléma kezelésére.

A krónikus kimerültség tünetei többek között a hónapokig tartó gyengeség, az étvágytalanság és az állandó fáradtság. A különbség az egyszerű kimerültséghez képest, hogy nem múlik el egy nagyobb alvástól, és akár éveken keresztül is megkeserítheti a beteg életét.

A német Die Welt című napilap tudósítása szerint egyedül Németországban közel háromszázezer embert érint a probléma. A megoldást eddig hiába keresték a szakemberek, általában pszichés okokat sejtettek a tartós fáradtság mögött, azonban a közelmúltban feltűnt a tudósoknak, hogy gyakran olyan betegek panaszkodnak az ismert tünetekre, akiknek az immunrendszere nem kielégítően működött. Ezeket a megfigyeléseket összegezve a stanfordi kutatók öt olyan beteget kezdtek el kezelni, akiknek a vérében nagy mennyiségű herpeszvírus elleni antitestet találtak. A kezelés egyértelműen a vírus ellen irányult és meglepően sikeres volt, mindössze néhány héttel a kezelés megkezdése után a páciensek tünetmentessé váltak és ismét dolgozhattak.

A sikeren felbuzdulva további 25 krónikus kimerültség szindrómától szenvedő beteget kezdtek el herpesz elleni szerekkel kezelni, és huszonegy esetben sikert értek el – ismertette az eredményeket José Montoya, a kezelést végző orvoscsoport vezetője. A gyógyultak között volt olyan beteg is, aki már több mint 18 esztendeje szenvedett ettől a betegségtől.

A kezelésnek ugyanakkor vannak bizonyos korlátai is, jellemzően olyan esetekben segíthet, amikor a vírus a központi idegrendszer funkcióit zavarja meg. A krónikus kimerültségnek azonban számos más oka is lehet, pl. a sugár-, vagy kemoterápián átesett rákbetegek is állandó kimerültségre panaszkodnak, esetükben a tartós fáradtság nem ritkán a daganatok kialakulását is jelzi.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/kronikus_kimerultseg