2024. Március 29. péntek
A náthát okozó vírusok két nappal azután is megfertőzhetnek minket, hogy a kilincsre, a villanykapcsolóra vagy a távirányítóra kerültek. Emiatt ezek a tárgyak a fertőzések melegágyának számítanak – közölték amerikai kutatók.

A nátha kialakulásáért felelős rhinovírusokat kentek kísérletük résztvevőinek otthonában a gyakran használt felületekre amerikai kutatók. Birgit Winther, a Virginiai Egyetem munkatársa és kollégái arra kérték a résztvevőket, hogy használják az összes otthoni eszközt szokásuk szerint, majd 48 óra elteltével mintát vettek ujjbegyükről.

nátha, vírus

A tesztalanyok több mint felétől származó mintában még ennyi idő elteltével is kimutatható volt a rhinovírus DNS-e. A kutatók megállapították, hogy a leggyakrabban érintett használati tárgyakon általában túlélnek a kórokozók. Ilyenek a kilincsek, kapcsolók, távirányítók, közös telefook, de a só- és borsszórók, de a hűtőszekrény fogantyúja és a fürdőszobai eszközök is megfelelő felületet jelentenek a vírusok számára.

Winther két évvel ezelőtti tanulmánya azt mutatta ki, hogy a hotelszobák számos felületén a vendég távozása után egy nappal is megtalálható a hátrahagyott kórokozó.


Forrás: MTI
2008. 10. 30.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés