2024. Március 29. péntek

 Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

Sosem késő elkezdeni a mozgást, hiszen minden, a negyvenes-ötvenes években végzett edzésmunka sokszorosan megtérül a későbbiekben. Azoknál az embereknél, akik rendszeresen mozognak és fizikailag fittek, jóval alacsonyabb később az időskorral összefüggő krónikus betegségek kialakulásának rizikója – áll az Archives of Internal Medicine cikkében.


A kutatók szerint még a visszafogott edzésmunka is pozitívan hat az elkövetkező húsz év egészségi állapotára.

Akár 12 évet is fiatalít

Más tanulmányok szerint a negyvenes-ötvenes években végzett aerob mozgás akár 12 évvel is javíthatja a biológiai kort. A dallasi Cooper Institute kutatói nemrégiben összegezték annak a hosszan tartó kutatásnak az eredményeit, amely 1970 és 2008 közt zajlott. Ebben összesen 14 726 férfi és 3944 nő vett részt, valamennyien egészségesek, 49 éves átlagéletkorral. A szakemberek azt vizsgálták, hogyan alakul a résztvevők 65 éves kora felett a következő 8 betegség jelenléte: Alzheimer-kór, vastagbél- vagy tüdőrák, krónikus vesebetegség, COPD, stroke, ischemiás szívbetegség, cukorbetegség és pangásos szívelégtelenség. A tudósok szerint minél jobb erőnlétben volt valaki középkorúan, annál kisebb volt később a nevezett betegségek kialakulásának aránya. Ebből a szempontból még az alacsonyabb fittségi érték is védőhatásúnak bizonyult, bár minél jobb erőnlétben volt egy személy a negyvenes éveiben, annál kisebb volt az esélye a krónikus betegségek kialakulásának időskorában, illetve kevesebb betegséggel kellett szembenéznie.

Futás mozgás fiatalít

A megelőzés kellemesebb és olcsóbb

A rendszeres mozgás és a megfelelő életmód lehet az egészséges öregedés záloga, és ez nemcsak azt jelenti, hogy így hosszabban élhetünk, de legalább ennyire lényeges, hogy jobb minőségű élethez juthatunk.

A rendszeres mozgás alapfeltétele persze az egészséges ízületek, porcok, izomzat, sőt a kötőszövetek állapota is számít. Ez egy oda-vissza ható dolog, ugyanis a rendszeres fizikai aktivitás, a sport hozzájárul a mozgásszervek egészségéhez. Fontos azonban, hogy ne vigyük túlzásba a sportot, épp így ártalmas az egyoldalú terhelés is, csakúgy, mint a túlsúly.

Mit együnk a közismerten egészséges étrenden kívül? A mozgászervi problémák megelőzésében az egyik legfontosabb anyag a kollagén, ami az emberi test mintegy 25 százalékát teszi ki. Gondoskodik az izmok, inak, ízületek, csontok, porcok teherbírásáról, tartószilárdságáról, sőt a bőr rugalmasságáról, feszességéről is.

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Ha komolyan veszed a tartós fogyást,

és a későbbiekben is egészségesen szeretnél főzni:

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

- Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetsz benne

- Füst- és szagmentes

- Mikró helyett is jó, mindent tud, amit egy mikrohullámú sütő, sőt tehetsz bele alufóliát, vagy akár tepsit is

- Megőrzi az ételek vitamintartalmát a kíméletes halogén főzési eljárásnak köszönhetően.

- Megtapasztalhatod az ételek valódi ízét, a zárt rendszerben sosem érzett ízek jönnek elő..

 

MEGNÉZEM A LÉGKEVERÉSES HALOGÉN FŐZŐKÉSZÜLÉKET >>

----------------------------------------------------------------------------------------------------

Igaz, a kollagén folyamatosan termelődik a szervezetünkben, de az idő múlásával illetve a mozgásszervek fokozott igénybevételével azonban ez a termelődés nem feltétlenül fedezi a szükségletet, így a kollagén pótlásra szorul. A kollagén hiányát jelezhetik az ízületi problémák, fájdalmak, gyulladások. Tehát mozgással, egészséges táplálkozással, megfelelő mennyiségű kollagén fogyasztásával tehetünk legtöbbet a fizikai fittségért.


2021. 03. 04.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés