2019. Június 25. kedd
A meddő pároknak a sok nehézség mellett azzal is meg kell küzdeniük, hogy a környezetük a gyermekvállalással kapcsolatos kérdésekkel bombázza őket. Egy amerikai kutatás szerint azt vizsgálta, hogy mennyire nyíltak a párok a meddőséggel kapcsolatban.

Az Iowa és a Pennsylvania Állami Egyetem kutatói ötven meddő párral folytatott beszélgetés során megállapították, hogy ha nő miatt nem jön össze a közös gyerek, a pár inkább vonja be küzdelmébe a baráti társaságot és a rokonságot, míg ha a férfinél találtak gondot az orvosok, mindkét fél kevésbé közlékeny. Keli Ryan Steuber és munkatársai szerint mindez a férfiúi „imidzs” megőrzését célozza.

meddőség

Az Egyesült Államokban élő 28 millió házaspár nagyjából 15 százalékánál fordulnak elő nehézségek a teherbe eséssel kapcsolatban. A probléma kommunikálása a külvilág felé azért is fontos, mert a gyermek érkezése a legtöbb családban fontos esemény, a rokonok egy idő után már különféle célzásokat tesznek arra, hogy vajon mikor érkezik a trónörökös. Ezért a meddőséggel küzdő párnak érdemes előre kidolgoznia a megfelelő taktikát arra nézve, hogy kivel mennyi információt óhajtanak megosztani magánéletükkel kapcsolatban.

A Journal of Applied Communication Research című szaklapban tanulmányból kiderült, hogy a nők sokkal nagyobb arányban vonják be a külvilágot ebbe a kérdésbe, és főleg más nőktől várnak támogatást, míg a férfiak inkább feleségükre próbálnak támaszkodni. Nagyon fontos tisztázni, hogy mennyire óhajt egy pár nyíltan beszélni a meddőség kérdéséről, ezért ha valakivel megosztják a gondjukat, mindenképpen közöljék vele, ha nem szeretnék, hogy az illető továbbadja a hírt másoknak is.

Steuber úgy tervezi, a következő kutatása során azt térképezi fel, milyen mértékben használják ki a meddő párok az online oldalak által nyújtott segítséget, hiszen számos fórum létezik, ahol a sorstársak egymást támogatva birkóznak meg a nehézségekkel, mivel gyakran könnyebb egy problémát egy idegennel megosztani, mint egy ismerőssel.


Forrás: Medipress
2011. 08. 13.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés