2024. Március 29. péntek
Új ultrahang-technikával vizsgálhatják a jövőben a mellet az emlőrák szűrése során. Az új módszer különlegessége, hogy a vizsgálat során az mell víz alatt van. Ez a módszer lényegesen kényelmesebb lehet, mint a hagyományos mammogramos megoldás.

Noha a mammogram segítségével évente világszerte több ezer életet lehet megmenteni, ennek a módszernek is megvannak a maga hátulütői. Először is, mivel röntgen alapú technológiáról van szó, csupán három évente javasolt a használata a potenciális sugárveszély miatt. Emellett híresen kényelmetlen módszer is, hiszen a mellet a két röntgenlap közé kell préselni. Hátránya még, hogy a kép nem kristálytiszta, ezért gyakran tévesen állapítanak meg pozitív véleményt a szakemberek, és sajnos az is előfordul, hogy éppen a daganatot nem ismeri fel a készülék.

A téves diagnózis főként azoknak a nőknek a körében gyakori, akiknek mellsejtjeinek sűrűsége igen magas, ezért a röntgen nehezen hatol át. Ez egyébként főként a fiatalabb nők körében gyakori probléma, mivel a menopauzát követően a sejtsűrűség rendszerint zsírrá alakul. Az új, fájdalommentes módszer lényege az, hogy az ultrahangvizsgálatra úgy kerül sor, hogy az alany langyos vízben ül, és lényegesen tisztábban rajzolódik ki a mell anatómiája, ami kevesebb helyet ad a téves diagnózisnak. Mindez annak köszönhető, hogy a víz segítségével az ultrahanghullámok jobban terjednek. A módszert a brit National Physical Laboratory fejleszti.


Forrás: Medipress
2017. 06. 30.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés