2024. Március 28. csütörtök
Többet dohányoznak és isznak a magyarok -  Népszerű nyugtatók, alacsony önbecsülés
A gyógyszer és az alkohol együttes fogyasztásában, a nyugtatók és altatók szedésében, az öngyilkossági kísérleten való gondolkodásban és a csekély önbecsülésben élen járnak a magyar fiatalok – állapította meg egy 35 európai országot vizsgáló nemzetközi kutatás.

Az európai fiatalok dohányzási, alkohol- és egyéb drogfogyasztási szokásait feltérképező ESPAD Report 2007 címet viselő kutatás magyarországi adatait a Budapesti Corvinus Egyetemen rögzítették Elekes Zsuzsanna vezetésével.

magyar, fiatalok, alkoholfogyasztás

Többet dohányoznak és isznak a magyarok

Az eredmények szerint Európa diákjai körében a dohányzás és az alkoholfogyasztás aránya is csökkent, Magyarországra azonban egyik tendencia sem érvényes. A magyar fiatalok az európai kortársakhoz képest kevesebb sört, viszont több tömény italt és kétszer annyi bort fogyasztanak.

Egész Európára jellemző, hogy a fiatalok alkoholfogyasztása egyre inkább a hétvégi nagyivás irányába tolódik el – ez Magyarországon is megfigyelhető, bár kevésbé elterjedt, mint például Dániában, az Egyesült Királyságban vagy Ausztriában.

Népszerű nyugtatók, alacsony önbecsülés

Európában minden ötödik diák kipróbált már valamilyen tiltott szert (kábítószert), bár 2007 óta számuk egyre csökken. A magyarok kevésbé próbálkoznak kábítószerekkel, azonban a gyógyszert – főleg nagy mennyiségű, vény nélkül kapható nyugtatókat – alkohollal együtt kipróbálók aránya csak Csehországban magasabb, mint nálunk. Míg Európában az ilyen bódulati állapot kedveltsége csökken, nálunk nő – állapította meg a kutatás. A 2007. évi adatok azt is kimutatják, hogy az orvosi javaslat nélküli nyugtató/altató fogyasztás alapján Magyarország Európa vezető országai közé tartozik.

Megdöbbentően magas – 30 százaléknyi – azoknak az aránya, akik már foglalkoztak az öngyilkosság gondolatával és ebben a  lányok vezetnek. Az önbecsülés terén sem jeleskednek a magyar fiatalok – tette hozzá Elekes Zsuzsanna. Szlovákiában és Magyarországon a legalacsonyabb e korosztály önbecsülése.


Forrás: MTI
2009. 03. 27.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés