2024. Március 29. péntek
A világon először hüvelyen át távolították el két beteg lépét a barcelonai Sant Pau kórházban.

Eduardo Targarona, a kórház laparoszkópiás sebészetének vezetője egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy a két műtétet tavaly decemberben, illetve idén februárban hajtották végre egy 65, illetve egy 68 éves asszonyon. Mindketten elhízottak voltak, egész lépüket kellett kivenni, méghozzá egyben, nem pedig darabokban, ahogy a hagyományos laparoszkópiás eljárással történik.

lépeltávolítás

A sebész arról is beszámolt, hogy egy 36, illetve egy 25 éves férfinek is kivették a lépét, de az ő esetükben a beavatkozás a köldökön keresztül történt, és két centiméternél kisebb vágást ejtettek rajtuk.

A sebész szerint ez a négy, világszinten úttörő beavatkozás a kórházban végrehajtott 350 laparoszkópiás lépeltávolítási tapasztalat gyümölcse. A laparoszkópia olyan eljárás, mely lehetővé teszi az orvos számára, hogy megvizsgálja (bizonyos esetekben meg is operálja) a hasi szerveket, elsősorban a gyomrot, a beleket, az epehólyagot vagy például a petefészkeket. A laparoszkóp egy hosszú, vékony cső belsejében száloptikával, melyet összekapcsolnak egy videokamerával. Az orvos így a videokamerán keresztül pontosan látja a belső szerveket és azok esetleges kóros elváltozásait – olvasható a MediCentrum honlapon.

A hüvelyen át történt lépeltávolítással kapcsolatban a sebészet vezetője elmondta, hogy az egyik asszony lépén öt centiméteres daganat volt, melyet ha hagyományos laparoszkópiás eljárással operáltak volna ki, sokkal nagyobb vágást kellett volna ejteniük.

Manuel Trías, a Sant Pau kórház Általános és Emésztőszervi Sebészetének igazgatója szerint a tendencia az, hogy minden egyes alkalommal "á la carte" operáljanak, vagyis figyelembe véve a páciens betegségét, fizikai és anatómiai jellemzőit. A hüvelyen át történő műtét előtt virtuálisan elvégezték a műtétet egy, a páciensekről készített háromdimenziós felvétel segítségével, amelyen át pontosan nyomon követték, milyenek a csontjaik és a hüvely szerkezete, hogy felmérjék a lép elhelyezkedését.

Az új és a más technikáknál kevésbé "sértő" eljárással kevesebb fájdalom jár és kevesebb a kockázata is; a kórházi ápolás ideje három napra rövidül, könnyebb a műtét utáni időszak a páciens számára és hosszú távon kevesebb a komplikáció.


Forrás: MTI
2009. 03. 12.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés