2024. Március 28. csütörtök
Ma már a szemészet képes olyan látásjavító beavatkozásra, amely egyszer és mindenkorra feleslegessé teszi a látáskorrigáló segédeszközök, szemüvegek és kontaktlencsék használatát. A kezelés lézeres eljárással, számítógépes tervezéssel és irányítással történik, fájdalommentes, gyors, és minden eddiginél kisebb beavatkozással jár. A modern, lézeres látáskorrekció egyre többféle szemprobléma esetében alkalmazható. Nézzük, melyek ezek!

Öregszeműség

Magyarországon négymilliónál is több embert érint az öregszeműség, a presbyopia problémája. Ez a folyamat a 40-45 éves korban kezdődik, vagyis egyáltalán nem az idősek, hanem az aktív életszakaszukat élők problémája. A presbyopia lényege, hogy egy idő után a szemlencse veszít eredeti rugalmasságából, az alkalmazkodóképessége, a szemben lévő sugárizom összehúzódásával és elernyedésével biztosított ún. akkomodációja romlik. A szem alkalmazkodóképessége gyermekkorban 12-16 dioptria, de az életévekkel együtt minden évtizedben körülbelül 2,5 dioptriával csökken ez a képesség, 55 éves korunkra akár teljesen megszűnhet. Ez azt jelenti, hogy épp, ahol a legjobban kellene, a szemünk másfél-két méteres környezetében nem látunk élesen. Negyven éves kor fölött a szemünk alkalmazkodó képessége mindössze 3 dioptria körüli, ezért a nézett tárgy távolságát egyre kevésbé tudja követni, már keresnünk kell a megfelelő élességet adó olvasási távolságot. Ilyenkor olvasószemüvegre van szükség. Aki azonban kényelmetlennek találja ennek használatát vagy úgy érzi, öregíti, akkor jó tudnia, hogy a fiatalkori látásélességét helyreállíttathatja lézeres látásjavító kezeléssel. Bár régebben a presbyopiát nem lehetett lézeres technikával megszüntetni, mára már ez sem jelent problémát. Akár távoli szemüveget is visel, akár csak olvasót, mindkét esetben létezik megoldás. A gyors, fájdalommentes beavatkozás után távolra és közelre, köztes távolságra egyaránt élesen fog látni, semmilyen látáskorrigáló segédeszközt nem kell tovább használnia.

lataskorrekcios

Rövidlátás

A rövidlátás körülbelül a népesség 25 százalékát érinti. Ők közelre élesen látnak, de a távolabbi tárgyak körvonalai elmosódnak. Ilyenkor általában a szaruhártya görbülete túl nagy, így a szem fókuszpontja az ideghártya elé kerül, a retinára elmosódott kép vetül. A lézeres látáskorrigálás során a szaruhártya görbületéből a lézer „elpárologtatja” a felesleget, így a fókusz az ideális helyére kerül, újra éles lesz a retinára érkező kép.

A távollátás

Ritkább rendellenesség a távollátás, nagyjából minden tizedik embert érinti. Ilyenkor az a probléma, hogy a szaruhártya görbülete túl kicsi vagy a szemgolyó tengelye túl rövid, ezért a fókusz a retina síkja mögé kerül. A lézeres korrekció ebben az esetben úgy történik, hogy a lézer körgyűrű szerűen haladva domborúbbá alakítja a szaruhártyát, ezzel növeli a szaruhártya görbületét, előre hozza a fókuszpontot a retina síkjába.

Asztigmia

Nem kell megijedni, ha valaki azt hallja szemorvosától, hogy asztigmiája van. Az asztigmia, a “rövidlátás” (myopia ) és a “túllátás” (hypermetropia ) után a harmadik leggyakoribb fénytörési hiba. Az asztigmiás szem szaruhártyája nem tökéletesen gömb felszínű, hanem az egyik átmérő irányában domborúbb, a másik átmérő irányában kevésbé domború (mint például egy “rögbi labda”). Az eltérő görbületű felszíneken áthaladó fénysugarak eltérő módon egyesülnek gyűjtővonalakká. Így a látott kép homályosan jelenik meg, és ez az oka a homályos látásnak távolra- és közelre nézéskor is. Azonban a lézeres kezelés megoldást nyújt erre a problémára is.

A lézer csodája

A lézeres látásjavítás hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt 15 évben. A szikés-bemetszéses, vagy akár a rezgőkéssel végzett LASIK eljárás mára már elavulttá vált. Ezeket a beavatkozásokat felváltották a legprecízebb lézerek. A legmodernebb eljárásoknál már két lézert használnak. Az első egy nagyon stabil lebenyt képez, követve a szem görbületét. A második lézer eltávolítja a látásjavításhoz szükséges szövetmennyiséget az előzőleg elkészített lebeny felhajtása után. A szaruhártya-korrekció után a lebenyt visszahajtják, varratra nincs szükség és máris megkezdődik a gyógyulási folyamat. A gyors és fájdalommentes lézeres szemműtét helyreállítja a látásélességet, feleslegessé teszi a látásjavító eszközöket, a páciens újra élheti a szemüveg nélküli éleslátás élményét, ettől azonnal fiatalabbnak, magabiztosabbnak, szabadabbnak fogja érezni magát.

A speciális vizsgálati eszközöknek köszönhetően már van mód a teljesen egyedi, személyre szabott, ún. magasabb rendű fénytörési eltérések korrigálására is. Ezen hibák kezelésével a páciens akár élesebben láthat, mint korábban szemüvegben, kontaktlencsében.

Önnél is elvégeztethető a lézeres szemműtét? Tesztelje!

A látásjavításra szorulók többségénél elvégezhető a lézeres látásjavítás. Ön is közéjük tartozik, ha 18 és 65 év között van, a szemüvege a +6,0D-s és -12,0D-s tartomány közé esik, a látásélessége nem változott az utóbbi fél évben, és ha nincs a látását rontó egyéb szembetegsége. Terhesség vagy szoptatás idején jobb várni a műtéttel.

A lézeres látásjavítás nem végezhető azoknál, akiknek szívritmus-szabályozó, pacemaker van beültetve a szervezetébe. Természetesen, a kezelés előtt egy mindenre kiterjedő, részletes orvosi alkalmassági vizsgálat szükséges. A fentieknél nagyobb dioptriák, vagy egyéb problémák esetén érdemes utána járni a lehetőségeknek, mert más – nem lézeres – látásjavító eljárások is szóba jöhetnek.



Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés