2024. Március 28. csütörtök
Harmincnál több, a testalkattal és az elhízással összefüggésbe hozható génváltozatot írt le egy nemzetközi kutatócsoport. Az eredmények a későbbiekben felhasználhatók lehetnek az elhízás megelőzésére vagy kezelésére.

280 tudományos intézet négyszáznál több kutatója vett részt abban a munkában, amely az elhízáshoz vezető biológiai folyamatokat tanulmányozta.

elhízás, alkat

A szakemberek hangsúlyozták, hogy bár a géneknek van szerepük a kövérségben és a súlyproblémákban, mégis csupán töredékét jelentik mindazon okoknak, melyek a tényleges elhízáshoz vezetnek. A fő bűnös az életvitelünk, elsősorban a helytelen étrend és a mozgáshiány – emelte ki Ruth Loos, a brit orvosi kutatási tanács (MRC) Cambridge-ben működő közegészségügyi egységének munkatársa, a program résztvevője.

A kutatás során brit genetikusok 13 olyan régiót azonosítottak az örökítőanyagban, ahol a DNS-szekvenciában lévő változatok kapcsolatba hozhatók az egyén alma vagy körte típusú alkatával. Az is kiderült, hogy ezen variációk jóval nagyobb hatással vannak a nők alkatára, mint a férfiakéra.

Korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy az úgynevezett alma típusú elhízás, amikor a többletsúly főként a hason, a derék környékén jelenik meg, nagyobb egészségügyi kockázatot hordoz, mint a csípő tájéki súlytöbblet, azaz a körte alkat. Az ilyen jellegű elhízásnál gyakrabban alakul ki felnőttkori, 2-es típus elhízás, valamint a szív- és érrendszeri problémák kockázata is nagyobb.


Forrás: MTI
2010. 10. 12.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés