2024. Április 20. szombat
Beoltotta dolgozóit és családtagjaikat tesztelés alatt álló koronavírus-vakcinájával a Sinovac Biotech kínai oltóanyaggyártó.

A CoronaVac nevű, a klinikai tesztek harmadik fázisában lévő oltóanyagot a vállalat majdnem összes munkatársa beadatta magának és családtagjainak. Kína sürgősségi programja keretében az oltóanyagot önkéntes alapon ajánlották fel a dolgozóknak és hozzátartozóiknak, akik közül csaknem háromezren éltek a lehetőséggel.

A cég augusztus végén kezdte meg a koronavírus-vakcina gyártását, a kapacitása pedig meghaladja az évi 300 millió dózist. Jin Vej-tung, a Sinovac vezérigazgatója arra számít, hogy az oltóanyag akár már ez év végén megkaphatja a piacra bocsátáshoz szükséges engedélyeket. Kína júliusban jóváhagyta, hogy a vírus kockázatának nagy valószínűséggel kitett embereket - többek között az egészségügyi dolgozókat és a határőröket - beolthassák tesztelés alatt álló vakcinákkal. A programot elsőként Pekingben vezették be, ahol több tízezer embert oltottak be. A vakcinát egyebek mellett annak a pekingi nagybani piacnak a dolgozói kapták meg, amelyet a júniusban kialakult újabb járványkitörés gócának tartanak.

Koronavírus vakcina teszt

A CNBG (China National Biotec Group) nevű kínai vakcinagyártó mintegy 150 dolgozója szintén megkapta a cég még tesztelés alatt álló oltóanyagát. A CNBG és a Sinovac vakcináit külföldön is széles körben tesztelik. A CNBG oltóanyagának harmadik fázisú klinikai tesztelése - amelynek keretében a vakcinát mintegy 35 ezer embernek adták be az Egyesült Arab Emírségekben - novemberben zárulhat le. A Sinovac vakcináját eközben Törökországban, Bangladesben, Brazíliában és Indonéziában tesztelik.

A klinikai tesztek harmadik fázisában nem észleltek súlyos mellékhatásokat, vagyis az oltóanyag biztonságosnak tűnik. A cég szóvivője szerint a vakcina beadása után egyesek átmeneti fáradtságról és gyengeségről számoltak be, és csupán kevés esetben fordult elő láz vagy allergiás reakció.


Forrás: MTI
2020. 09. 07.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés