2024. Április 19. péntek

 Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

Az oltásellenesség a tudományellenesség egyik fő megnyilvánulási formája. Manapság egy egyre erősödő hisztériának lehetünk tanúi, melynek csúcspontja éppen a koronavírus-járvány idejével esik egybe, nyilván nem függetlenül tőle. Az utóbbi száz év legjelentősebb pandémiájával nézünk szembe, melyre úgy tűnik, végre megtaláltuk a megoldást: sorra engedélyezik a feszített tempóban kifejlesztett, hatásos és biztonságos vakcinákat.


Erre egy a „normális élet” jelszavát hangoztató, nagy létszámú csoport ellenszegül nemcsak a védőoltásoknak, hanem az elemi biztonsági óvintézkedések betartásának is, mondván, nincs járvány, a vírus nem veszélyes, a vakcinák viszont igen. Sajnos ezek az emberek, főként a hangadóik, igen nagy hatást gyakorolnak a társadalomra, s emiatt mára drámai módon romlott a vakcinákba vetett bizalom. Ott tartunk, hogy az oltás szabadon választhatósága esetén bizonyos országokban esély sem látszik az össztársadalmi védettséget biztosító, mesterséges nyájimmunitás elérésére, aminek következményeként a járvány hosszú évekig itt maradhat velünk, tönkre téve egészségünket, a gazdaságot és társadalmunk lelkületét.

Orvos sztetoszkóp oltásellenesség

A jelenség elleni hatékony küzdelemhez ismernünk kell az okokat. A védőoltások százmilliók életét mentették már meg, és igen sok em-bert védtek meg a megnyomorodástól, ráadásul rendkívül alacsony kockázati szintet jelentenek. Azt gondolnánk, hogy e tények érvekkel, számokkal és grafikonokkal való demonstrálása ráébreszti oltásellenes honfitársainkat az igazságra. A legfőbb gond az elképzelésükkel az, hogy az irracionalizmus, ideértve az oltásellenességet is, nem elsősorban ismerethiányból fakad, hanem pszichológiai gyökerei vannak. A különféle félelmek és fóbiák fontos szerepet játszanak vélekedéseink alakításában, továbbá különböző mértékben, de hajlamosak vagyunk konspirációs elméletek gyártására és befogadására is. Egy világméretű összeesküvést feltételezni, jelen esetben, hogy a járvánnyal és a vakcinákkal ártani akarnak az emberiségnek, és ebben a gazdagok, a politikusok, az orvosok és a kutatók tömeges részvételét feltételezni, nem kis fantáziát igényel. Nagyon fontos még a „törzshöz” való tartozás érzése is, még ha az hamis elvek alapján szerveződik is.

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Ha komolyan veszed a tartós fogyást,

és a későbbiekben is egészségesen szeretnél főzni:

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

- Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetsz benne

- Füst- és szagmentes

- Mikró helyett is jó, mindent tud, amit egy mikrohullámú sütő, sőt tehetsz bele alufóliát, vagy akár tepsit is

- Megőrzi az ételek vitamintartalmát a kíméletes halogén főzési eljárásnak köszönhetően.

- Megtapasztalhatod az ételek valódi ízét, a zárt rendszerben sosem érzett ízek jönnek elő..

 

MEGNÉZEM A LÉGKEVERÉSES HALOGÉN FŐZŐKÉSZÜLÉKET >>

----------------------------------------------------------------------------------------------------

Egy tudományos probléma megítélése komoly szakmai hátteret igényel. Annak beismerése, hogy én erre képtelen vagyok, egyfajta frusztrációt ébresztene, ezért keresem azok társaságát, akik az én hitemet vallják. A vírusszkeptikusok és oltásellenesek szellemi vezérei fehér köpenyben hirdetik a tanaikat, és emiatt az autentikusság látszatát keltik. Ezeket az embereket különféle motivációk vezérlik, ideértve a pártépítést, a szereplési vágyat vagy az anyagi érdekeltséget egy olyan bizniszben, amelynek termékei és szolgáltatásai kapcsolatba hozhatók a járvánnyal.

E pandémiára jellemző, hogy az idősek és a betegek kockázata a megbetegedésre jóval magasabb, mint az egészségeseké. E tény közösségellenes önzést termelt ki, amely nem veszi figyelembe, hogy az egészségesek is vírusterjesztők lehetnek, és így másokat veszélyeztetnek. Az áldozathibáztatás nem ritka e gondolatkörön belül. Noha a tudásdeficit komoly szerepet játszik a valóságtagadás kialakulásában, e problémára csak hosszú távú megoldás létezik – az oktatási rendszer radikális átalakítása világszerte. A meggyőzést mindenképpen folytatni kell, de szükség esetén el kell gondolkodni különféle adminisztratív eszközök alkalmazásán is, amelyeknek inkább a motiváláson, mintsem a kényszeren kellene alapulniuk.

Dr. Boldogkői Zsoltaz MTA doktora, egyetemi tanár, az SZTE Orvosi Biológiai Intézet vezetője


Forrás: MTA
2021. 01. 19.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés