2024. Április 18. csütörtök
Három újabb esetben mutatták ki az új típusú koronavírus okozta megbetegedést Németországban, mindet Bajorország tartományban, a bizonyítottan fertőzöttek száma így négyre emelkedett.

Mindhárman ugyanannál a vállalatnál dolgoznak, amelynél az első beteg, aki egy belső továbbképzésen kapta el a fertőzést egy kínai kolléganőjétől. A három új beteget egy müncheni klinikán helyezték el, elkülönítve, ugyanúgy, mint az elsőt, akinél hétfőn mutatták ki a fertőzést.

A cégnél mintegy 40 olyan személyt azonosítottak, akik szoros kapcsolatban lehettek a fertőzöttekkel. Esetükben szerdán elvégzik a kórokozó jelenlétét vizsgáló tesztet, és a vírus elleni védekezés irányítására a tartományi egészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóságnál felállított munkacsoport szakértői alaposan ki is kérdezik őket. A munkacsoport adatai szerint az első fertőzés január 21-én történhetett. A fertőzött egy 33 éves német férfi, egy sanghaji nőtől kapta el a vírust, akivel január 19-től 22-ig részt vett egy vállalati szemináriumon munkaadójuk, egy autóipari beszállító társaság székhelyén, a München melletti Stockdorfban.

_______________________________ajánló____________________________

 Visszajöhet az ősz haj eredeti színe?

 

Igen, vissza! Elég hozzá 28 nap. Ezzel a klinikailag is tesztelt francia termékkel 28 nap alatt fokozatosan visszatér az ősz haj hajdanvolt, eredeti színe.  Nem hajfestékről van szó, hanem egy olyan természetes hatóanyagról, ami a haj keratinjával kapcsolatba lépve "újraéleszti" a haj eredeti színét.

Na, erről én is tudni akarok>>> ___________________________________________________________________

 

Ez volt az első olyan eset, amikor a vírus Kínán kívül terjedt emberről emberre. A sanghaji nő szervezetében hazatérése után, január 26-án mutatták ki a vírust. Németországi útja előtt nem sokkal meglátogatta szüleit a járvány gócpontjában, Vuhan térségében. A továbbképzés idején tünetmentes volt.

A SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) vírussal azonos családba tartozó új típusú koronavírus (nCoV-2019) influenzához hasonló tüneteket okoz, és súlyos légzőszervi panaszokkal járhat. A vírus okozta járvány valószínűleg egy vuhani piacon indult tavaly decemberben. A ragály halottainak száma Kínában már meghaladja a 100-at, a biztosan a kórtól fertőzött tüdőgyulladásos betegek száma pedig a 4500-at.


Forrás: MTI
2020. 01. 29.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés