2024. Április 20. szombat
A koraszülések családi halmozódására talált bizonyítékot egy nagyméretű amerikai felmérés, ami szerint nagyobb eséllyel vár koraszülés azokra a nőkre, akik maguk is túl korán jöttek világra.

Közel 14 ezer, az 1970-es évek és 2008 között lezajlott szülés adatait elemezték kutatók. Az Obstetrics and Gynecology című szaklapban közzétett tanulmányuk szerint 35-49 százalékkal nagyobb valószínűsége volt a koraszülésnek azoknál a nőknél, akik maguk is koraszülöttek voltak, vagy valamelyik testvérük érkezett korábban.

koraszülés

Míg a teljes terhességi időre született nők 6 százalékánál fordult elő felnőttként koraszülés, addig a koraszülöttként világra jött nők 9 százalék volt ez az arány.

Az eredmény arra utal, hogy a korai (37. terhességi hét előtti) szülés kockázatai között genetikai, öröklődő okok is vannak.

Mint William H. Barth, a Harvard Egyetem orvosi fakultásának munkatársa szerint a kockázat nem éri el azt a mértéket, hogy emiatt különleges szabályokat vezessenek be a koraszülöttként világra jött nők terhességére vonatkozóan, nem szükséges magas kockázati csoportba sorolni őket pusztán ezért. Az eredmény inkább abból a szempontból érdekes, hogy a koraszülés hátterében lévő általános okokra adhat magyarázatot. A szakértők szerint a koraszülést genetikai hajlam, valamint környezeti és viselkedésbeli tényezők együttesen okozzák.


Forrás: MTI
2010. 06. 08.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés