2019. December 14. szombat
Jobban tanulnak azok a diákok, akik kézírással és nem gépeléssel rögzítik ismereteiket, illetve nyomtatott szövegből tanulnak, és nem a képernyőről – derítették ki norvég kutatók.

Az olvasás és az írás számos érzéket érint. Amikor kézzel írunk, az agy visszacsatolást kap izmainktól és az ujjbegyektől. Az ilyen típusú visszacsatolások erősebbek, mint azok, amelyeket a klaviatúra érintésével és a gépeléssel kapunk, és megerősítik a tudási mechanizmust – magyarázzák a szakemberek az Advences in Haptics szakfolyóiratban megjelent tanulmányukban.

kézírás, tanulás

Anne Mangen, a Stavangeri Egyetem professzora elmondta, kutatásuk kimutatta, hogy az olvasás és az írás az agy különböző részeit stimulálja. A kutatók felnőttek két csoportját vizsgálták: feladatuk egy számukra ismeretlen, mintegy 20 betűből álló ábécé írásának megtanulása volt. Az egyik csoport kézírással sajátította el, a másik számítógépbe írta az új ismeretanyagot.

Három-hat héttel a tanulási folyamat után tesztet írattak velük, amelyen azok teljesítettek jobban, akik az ismeretlen ábécét kézírással sajátították el. CT-vizsgálattal kimutatták azt is, hogy a kézírásos csoportban az agy Broca-területe, amely a nyelv elsajátításában játszik szerepet, jobban aktivizálódott. A klaviatúrán írók csoportjában ez az agyterület egyáltalán nem, vagy alig aktivizálódott – olvasható a The Daily Telegraph brit napilap honlapján.


Forrás: MTI
2011. 01. 24.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés