2024. Március 28. csütörtök
A szaruhártya elváltozásával járó betegség fiatal felnőttkorban jelenik meg. Folyamatos, jelentős látásromlással jár, ezért elhanyagolni semmiképpen nem szabad. Egy új kezeléssel jó eséllyel megállítható a betegség, jelentősen javítható a látás.

A keratoconus a szaruhártya degeneratív megbetegedése, ami a szaruhártya fokozatos elvékonyodásával, megnyúlásával, stabilitásának csökkenésével, a látás torzulásával jár. Többnyire mindkét szemen megfigyelhető, de időben eltérhet a két oldalon a kialakulása. A látásromlás lehet gyors menetű, de előfordul az is, hogy évekre stabilizálódik, megáll a folyamat. Átlagban kétezer ember közül egyet érint, a tapasztalatok szerint az erre való hajlam öröklődik. keratoconus A jellemző tünetei a fényérzékenység, a szem égő érzése, a látásélesség romlása. Az érintett elsősorban a távoli tárgyakat érzékeli rosszabbul, illetve „szellemképes”, többes látás fordul elő. Fényszegény környezetben, sötétben, kitágult pupilla esetén különösen érzékelhető a látásromlás. A problémát jelzi, hogy a beteg újra meg újra szemüvegcserére szorul, de a panaszokat eleinte rövidlátásnak és astigmiának tulajdonítják. Gyakran számolnak be a betegek arról, hogy a kontaktlencséjük nem illeszkedik megfelelően, „lötyög”, kényelmetlenné válik a viselése. A szaruhártya fokozatosan megnyúlik, vékonyodik, a szaruhártya görbülete szabálytalanná válik, kicsúcsosodik, jellegzetes kúp alakot vesz fel, vastagsága a kúp csúcsánál a legkisebb. Az elvékonyodott szaruhártya sérülékeny, előre haladott állapotban a felszíni szakadások, repedések nyomán pedig hegesedés maradhat, ami tovább rontja a látást.

Hogyan kezelhető a keratoconus?

A szaruhártya-degeneráció okozta látásromlás korrekciója szemüveggel, kontaktlencsével, intracorneális gyűrűvel történhet, de ezek csak a tüneteket enyhítik, a betegséget magát nem kezelik. A szaruhártya átültetés megoldást jelenthet, de a donorok száma jóval kisebb, mint a beültetésre váróké. Ma már lehetőség van egy új kezelési módszerre, a Corneal Cross-linkingre is. Ezt 15 éve Drezdában, a szaruhártya biomechanikai stabilitásának növelésére fejlesztették ki. A lényege, hogy egy speciális, B2-vitamintartalmú szemcseppet alkalmaznak UV-A besugárzás mellett, aminek hatására ún. fotopolimerizáció következik be. Néhány hónap alatt a kollagén rostok között új keresztkötések jönnek létre, a rostok átmérője nő, a szaruhártya erősödik, nő az ellenállása, keménysége. A cross-linking terápia lassítja a keratoconus betegség előrehaladását, sőt általában meg is állítja azt, elkerülhetővé téve a szaruhártya átültetést, sőt az esetek többségében jelentősen javítja a betegek látásélességét is.


2018. 04. 19.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés