2017. December 18. hétfő
Titokban örül, ha egy barátja nem kapta meg álmai munkáját? Vagy jókat kuncog, ha valaki magára borítja a kávéját? Ha igen, valószínűleg alacsony önértékeléssel küszködik.

Ha valaki mások szerencsétlenségeinek képes örülni, még ha csak titokban is, az azt jelenti, hogy önmagával van baja, vagyis alacsony az önértékelése – állítják a holland Leiden Egyetem kutatói. „Ha valakit élvezettel tölt el a más kára, akkor a másik balszerencséjében számára van valami pozitív” – mondta Wilco W. van Dijk, a kutatás vezetője.

káröröm, önértékelés

A kutató és munkatársai 70 egyetemistát kértek fel arra, hogy töltsenek ki egy önértékelési tesztet, majd olvassanak el két cikket a LiveScience tudományos magazinból. Az első cikk egy ambiciózus diákról szólt, aki elnyerheti álmai állását, a második viszont azt taglalta, hogy a vizsgamunkáját hiányosnak találták, ezért elvesztette a lehetőséget.

A kísérletben résztvevő diákoktól ezután megkérdezték, mit éreztek a cikk olvasása után. Érdekes módon a válaszok összefüggésben voltak az önbecsüléses teszt eredményeivel, vagyis minél inkább önbizalomhiányos volt valaki, annál jobban örült a szereplő bukásának. A válaszok között volt olyan, aki kifejezetten élvezettel olvasta, hogy a szereplő elbukott, és ahogy bevallotta, a végén mosolygott is.

„Ha valakinek alacsony az önbecsülése, szinte bármilyen negatív dologtól jobban érzi magát, ami mással történik” – fűzte hozzá van Dijk.


Forrás: Medipress
2011. 12. 19.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés