2024. Április 19. péntek
A közhiedelemmel ellentétben a lefekvés előtti alkoholfogyasztás nem segíti az alvást, sőt inkább felborítja az alvási mintát.

Az alkohol hatásainak főiskolás hallgatókon végzett vizsgálatából az derült ki, hogy az alvás előtti alkoholfogyasztás szedatív hatást gyakorol ugyan, mégis alvászavarral hozható összefüggésbe. A tanulmány szerzője, Dr. Christian Nicholas, a Melbourne-i Egyetem munkatársa arra hívja fel a figyelmet, hogy az alkohol nem tekinthető alvássegítő eszköznek. „A kutatás legfontosabb üzenete az, hogy az alkohol valójában nem segíti az alvást annak ellenére, hogy eleinte úgy tűnik, gyorsabban el lehet aludni tőle. Az igazság az, hogy jelentős mértékben megváltoztatja és rontja az alvás minőségét” – mondta a szakértő. Kutatásukban Dr. Nicholas és munkatársai 24 tizennyolc és huszonegy év közötti, egészséges férfit és nőt kértek fel, akik az elmúlt 30 napban legfeljebb heti hét standard alkoholos italt fogyasztottak. Mindegyiküket alávetették két állapotnak: alvás előtti alkohol illetve placebo fogyasztásának, amit alvás követett, mely során a kutatók mérték az alvási mintákat.

Dr. Nicholas így nyilatkozott az eredményekről: „Azok számára, akik az alkohol kutatásának területén vizsgálják az alvást, eredményeink azt mutatják, hogy óvatosnak kell lenni az alkoholfogyasztással összefüggő vizuálisan értékelt SWS (lassú hullámú alvás) növekedésének értelmezését illetően. Az SWS fokozódása, melyet általában pozitív jelenségként értelmeznek, olyan mélyben húzódó változásokkal hozható összefüggésben, amelyek zavart alvást jelezhetnek. Ha tehát az alvást rendszeresen megzavarják az alvás előtti alkoholfogyasztással, különösen akkor, ha ez hosszú ideig tart, ez jelentős hátrányokkal járhat a nappali közérzetre és az olyan neurokognitív működésekre, mint a tanulás és a memóriafolyamatok.”


Forrás: Medipress
2015. 01. 29.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés