2019. Augusztus 17. szombat
A kisgyerekek különösen érzékenyek az influenzára, ezért minden évben rutinszerűen kellene őket oltani ellene, már két éves kor alatt is – javasolják kutatási eredményeik alapján finn szakemberek.

Amerikában és Finnországban évek óta oltják a gyerekeket influenza ellen, de az oltás gyerekeknél való hatékonyságáról eddig nem álltak rendelkezésre megfelelő adatok. Santtu Heinonen, a finn Turkui Egyetemi Kórház kutatója és munkatársai ezt igyekeztek orvosolni, amikor 631, 9-40 hónapos finn kisgyermek esetét elemezték, akiknek egy része kapott oltást, másik része nem.

influenzaoltás, kisgyerekek

Az oltás a szezonális influenza legyengített A és B vírustörzseit tartalmazta. A laboratórium által megerősített A és B influenzafertőzések vizsgálatából kiderült, hogy az oltás az esetek 66 százalékában hatékonynak bizonyult az influenza bármelyik, 84 százalékban pedig az A vírusa ellen. A két éven aluliaknál az oltás szintén 66 százalékos hatékonyságot mutatott, míg az A típusú influenzát 79 százalékban segített elkerülni.

Az is kiderült, hogy a gyerekek felét másmilyen B vírustörzs fertőzte meg, mint amely abban az évben az oltóanyagban szerepelt.

A Lancet Infectious Diesases című folyóiratban publikált eredmények szerint az oltás eredményessége nem a páciens korától függ, hanem attól, hogy a vakcina az éppen aktuálisan fertőző influenzavírusok legyengített törzseit tartalmazza-e.

Heinonen szerint az eredmények tükrében a legtöbb országban újra kellene értékelni az influenzaoltások ajánlásait, és szükség lenne további, több ország bevonásával folytatott, különböző vakcinákat tesztelő kutatásokra is.

Adam Finn, a Bristoli Egyetem professzora a tanulmánnyal kapcsolatban arra is felhívta a figyelmet a telegraph.co.uk brit hírportálon, hogy a kisgyerekek szezonális influenza elleni oltása talán a járvány széles körű elterjedését is segíthetne megakadályozni, hiszen a kicsik a járvány „szuperterjesztői”. „Lehetséges, hogy több idős ember életét lehetne megmenteni a kisgyerekek oltásával” – jelentette ki Finn.


Forrás: MTI
2010. 11. 24.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés