2024. Április 19. péntek
A szag kulcsszerepet játszik a párválasztásban. Még azt is elárulja, hogy a partnerjelölt egészséges-e. A tudósok azt állítják, hogy a másik illata akár drogszerű hatással is lehet az emberre. Ennek alátámasztására úgynevezett „rapidrandit” fognak szervezni, ahol a résztvevők megszimatolhatják egymást.

A szakértők szerint tehát nem érdemes felhúzni az orrunkat a hónaljszagolás gondolatára, mert tényleg segíthet a nagy ő megtalálásában. Azt mondják, hogy az egyéni illat árulkodik az egészségi állapotról, aminek révén óriási szerepet játszik a párválasztásban. Az elmélet tesztelésére különleges randevúsorozatot szerveznek az Edinburghi-i Nemzetközi Tudományos Fesztiválon, ahol a résztvevők megszagolhatják egymás hónalját.

A kizárólag felnőtteknek szánt programot Dr. Zoe Cromier bonyolítja, akit elsősorban a hedonizmus és a vonzás tudományos háttere érdekel. „Mindenki a szerelem első látásra kifejezést emlegeti, holott megannyi érzékszerv érintett a folyamatban, amelyek közül a szaglás a legerősebb. Éppen ezért érzékelésen alapuló rapidrandi-sorozatot szervezünk, ahol kiderül, hogy a hang és az illat milyen szerepet játszik a dologban. A résztvevők szemét bekötjük, megszagoltatjuk velük a véletlenszerűen kiválasztott idegenek hónalját, ők pedig elárulják, melyik tetszett nekik. Sokan esnek szerelembe kizárólag az illat alapján, ami kábítószerszerű hatással van rájuk. Az MHC-lókusz olyan géncsoportot jelöl, ami meghatározza a testszagot, valamint az immunrendszer hatékonyságát is. Az embereket arra programozták, hogy a sajátjuktól eltérő géncsoportot találjanak vonzónak, így javulnak az utódok életkilátásai” – magyarázta a szakértő. „A bekötött szemű résztvevőket arra is megkérjük, hogy ítéljék meg az idegenek hangját. Sok nő a mély hangot részesíti előnyben, mert férfiasan hangzik, az urak nagy része pedig a magasabbat találja vonzónak. De ezek mind sztereotípiák, hiszen eddigi eredményeink alapján rengeteg egyéni tényező közrejátszik a dologban” – tette hozzá a kanadai kutató.


Forrás: Medipress
2014. 04. 03.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés