2024. Április 20. szombat
1 . oldal
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karának kutatói szerint ehető a hó, de csak frissen - írta csütörtökön az Agerpres hírügynökség.

Az egyetem diákjai Máthé István mikrobiológus oktató vezetésével vizsgálták, hogy a frissen lehullott, illetve a többnapos hóban előfordulnak-e baktériumok és penészgombák, és ha igen, milyen mennyiségben. A vizsgálatokat két alkalommal, 2017 januárjában és februárjában végezték, ezek során Csíkszereda központi parkjában, illetve a város egyik forgalmas körforgalmánál vettek steril eszközökkel, tiszta helyről hómintákat, közvetlenül havazáskor, illetve utána kétnaponta, a hatodik napig.

Ez az anyag sokunk szervezetéből hiányzik, de nem tudunk róla>>>

A vizsgálatok eredményei alapján megállapították, hogy mindkét mintavételi periódusban a baktériumok csíraszáma a frissen hullott hó esetében a legalacsonyabb (januárban 5 baktérium, míg februárban 20 baktérium milliliterenként), és a napok teltével emelkedik a számuk. A hatodik napra ez a szám 180-ra, illetve 278-ra emelkedett. A körforgalomnál vett hóminták esetében csak kissé voltak magasabb a baktériumok csíraszámai, mint a parkból vett minták esetében.

Ez az anyag sokunk szervezetéből hiányzik, de nem tudunk róla>>>

A frissen hullott hóban ugyanakkor nem mutattak ki penészgombát, utána pedig a csíraszámuk 5-20 között volt milliliterenként, de az idő múlásával számuk nem mutatott nagy változást. Ezt a penészgombák nagy hidegben történő kisebb túlélési arányával magyarázták. "Apaként és mikrobiológusként az volt a fő kérdés, hogy a gyerekek nyugodtan megehetik-e a havat? A mikrobiológiai vizsgálatok alapján a kérdésre a válaszom az, hogy nem tiltanám meg, hogy a gyerekek megkóstolják a havat, de ezt csak frissen hullott, vagy fél napnál nem régebbi hó esetében támogatnám" - nyilatkozta a kutatás eredményeit összegezve Máthé István.


Forrás: MTI
2018. 02. 12.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés