2024. Március 28. csütörtök
Nem csak a betegség kezelésére lehet alkalmas egy AIDS-gyógyszer, de szignifikánsan csökkenti a HIV-fertőzés veszélyét is, legalábbis egészséges meleg férfiaknál – derült ki egy nemzetközi vizsgálat során.

A Truvada nevű kombinált szer megelőző hatását egy nemzetközi vizsgálatban 2500, magas HIV-kockázatú csoportokhoz tartozó férfi bevonásával tesztelték Peruban, Ecuadorban, Brazíliában, Dél-Afrikában, Thaiföldön, valamint az Egyesült Államokban (Bostonban és San Franciscóban).

HIV, AIDS, gyógyszer

A résztvevők fele a gyógyszert szedte, a másik fele placebót. Havonta HIV-szűrésen vettek részt, valamint megkapták a következő havi gyógyszeradagjukat, és tanácsadáson vettek részt.

A vizsgálat elején a férfiaknak átlagosan 18 partnerük volt, ez a szám a kutatás végére hatra csökkent. Egy év után a placebót szedő férfiak 5,1%-a lett HIV-fertőzött, míg a gyógyszert kapóknak mindössze 2,8%-a. Azoknál, akik legalább az idő felében szedték a gyógyszert, a fertőzés kockázata 50 százalékkal csökkent, míg azok, akik a napok 90 százalékában, a rizikó 73 százalékkal volt alacsonyabb – derült ki a New England Journal of Medicine című szaklapból.

A kezelés biztonságosnak bizonyult, csak minimális mellékhatás – hányinger – jelentkezett, illetve némely résztvevőnél súlycsökkenést észleltek. Az esetleges hosszú távú rizikók kiszűréséhez további vizsgálatok szükségesek, a gyógyszerrel szembeni rezisztencia kialakulásának felméréséhez pedig a résztvevők egy része továbbra is szedni fogja a készítményt.

A meleg és biszexuális férfiak teszik ki az egymilliónál több amerikai HIV-fertőzött felét, világviszonylatban azonban csupán az esetek 5-10 százaléka írható a meleg kapcsolatok számlájára.


Forrás: MTI
2010. 11. 24.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés