2019. December 07. szombat
A cél szentesíti az eszközt – tartja a mondás, ami nagyon jól illik a gyermeknevelés és a hazugság kapcsolatára. Kutatók szerint bár a szülők általában elvárják gyermeküktől az őszinteséget, ők maguk gyakran hazudnak a gyerekeknek, hogy így befolyásolják viselkedésüket és érzelmeiket.

A San Diego és a Toronto Egyetem kutatói arról kérdeztek ki szülőket, hogy milyen gyakran és milyen célból hazudnak gyermekeiknek. Az eredmények szerint a legtöbb szülő csak nevelő célzattal hazudik: például arról, hogy mi történik, ha a gyerek nem fekszik le időben, nem eszi meg a vacsoráját. A jelenséget a kutatók „nevelési célzatú hazugságnak” nevezik.

hazugság, gyermeknevelés

„Azt mondtuk a lányunknak, ha szépen becsomagolja a cumiját, akkor eljön a cumitündér, és elviszi olyan gyerekeknek, akiknek valóban szükségük van rá. Így nem csak leszokott a cumizásról, de büszke is volt rá, hogy segíthet más gyerekeknek” – nyilatkozta egy szülő.

„A kutatási eredmények szerint a szülők igen gyakran füllentenek gyerekeiknek – nyilatkozta Kang Lee, a Toronto Egyetem professzora. – Még azok is, akik amúgy kiemelt szerepet tulajdonítanak a szülő-gyerek kapcsolatban az őszinteségnek.”

„Persze vannak olyan helyzetek, amikor elkerülhetetlen, hogy füllentsünk: például nem mondhatjuk egy kétéves gyereknek, hogy nem tetszik a rajza. Ez kegyetlenség lenne” – nyilatkozta Gail Heyman, a San Diego Egyetem pszichológus professzora. „Ezzel együtt meg kell tartani az egyensúlyt igazság és hazugság között, hogy a gyerekek erkölcsi fejlődése ne sérüljön” – tette hozzá.


Forrás: Medipress
2009. 09. 30.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés