2024. Március 29. péntek
A legújabb vizsgálatok szerint a németországi hasmenésjárványt növényi csírák terjeszthetik, amelyeket Uelzen városának egyik mezőgazdasági üzeméből több tartományba is szállították – jelentette be vasárnap este az alsó-szászországi Hannoverben tartott rendkívüli sajtóértekezleten a tartományi mezőgazdasági miniszter.

Közben Németországban a halálos áldozatok száma 21-re emelkedett, a megbetegedettek, illetve a gyanús esetek száma pedig meghaladja a 2600-at. Közülük több mint 600-ra emelkedett azoknak a száma, akik életveszélyes, vagy válságos állapotban vannak. Esetükben már fellépett az úgynevezett a hemolitikus urémiás szindróma (HUS), ami súlyos vérszegénységet, valamint veseelégtelenséget jelent.

A hannoveri mezőgazdasági miniszter nem közölte, hogy a hatóságok miként kerültek az újabb "forró nyom" birtokába. Azt állította ugyanakkor, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok meggyőzőnek tűnnek, ezért a növényi csírák fogyasztásának elkerülésére szólított fel. A végleges laboratóriumi vizsgálati eredménye hétfőre várható.

Gert Lindemann elmondta, hogy a szóban forgó uelzeni üzemből több tartományba szállítottak különböző vetőmagokból nyert csírafajtákat, és a megrendelők között nagy számban voltak éttermek, vendéglők, kantinok. Az üzemet, amelynek több dolgozója is megbetegedett a fertőzésben, azonnali hatállyal bezárták.

Az egyik német tévécsatorna szerint összesen 18 különféle növényi csírára gyanakszanak.

A növényi csírák gazdagok fehérjében és vitaminokban, ezért nyersen is előszeretettel fogyasztják őket. Ugyanakkor a múltban már több alkalommal is különböző fertőzéseket okoztak, ezért a hatóságok újból és újból eltanácsoltak nyersen történő fogyasztásuktól – különösen a gyermekeket, idősebbeket, terhes nőket és legyengült szervezetű embereket.

A mostanihoz hasonló, csak kevésbé agresszív EHEC-bélbaktérium járványt is okoztak már növényi csírák, évekkel ezelőtt Japánban például retekcsíra fogyasztása nyomán több ezren betegedtek meg.

A hatóságok remélik, hogy ezúttal nem járnak rossz nyomon, mint a spanyol uborka esetében. Megfigyelők arra is felhívták a figyelmet: amennyiben bebizonyosodik, hogy a növényi csíra a vétkes, az ugyancsak gyanúsnak tartott észak-németországi uborka, paradicsom és saláta termesztői “fellázadnak" a hatóságok ellen.


Forrás: MTI
2011. 06. 05.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés