2024. Április 18. csütörtök
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az összes kórházat figyelmeztette: ha olyan megbetegedést észlelnek, amely a németországi hasmenésjárvánnyal összefüggésbe hozható, azonnal értesítsék az Országos Epidemiológiai Központot.

Szabó Enikő helyettes országos tiszti főorvos pénteken, budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: az Európai Unió arról tájékoztatott, hogy a gyanú szerint Németországban spanyolországi uborka okozhatta a megbetegedéseket, a végleges beazonosítás viszont még nem történt meg. Azt sem lehet még tudni, hogy Magyarországra érkezett-e ebből az uborkából – tette hozzá.

Közlése szerint a betegség akár súlyos szövődményekkel is járhat. Kiemelte: annak, aki megbetegedett, nem szabad antibiotikumot, sem hasfogót adni, a lényeg a folyadékpótlás. A megelőzés érdekében fontos a tiszta zöldségek és gyümölcsök fogyasztása, valamint a rendszeres kézmosás. Utóbbi különösen ajánlott azoknak, akik állatokkal foglalkoznak – hangsúlyozta Szabó Enikő, hozzátéve: a betegséget okozó baktérium természetes formában a szarvasmarhákban fordul elő, az állatoknál viszont nem okoz megbetegedést.

A magyarországi járványügyi szakemberek múlt vasárnap kapták az európai uniós járványügyi riasztási rendszeren keresztül az értesítést arról, hogy Németországban halmozottan fordulnak elő a súlyos lefolyású megbetegedések.

Ezt követően az ÁNTSZ értesítette a megyei tisztiorvosi szerveket, azok pedig az ország összes járóbeteg- és fekvőbeteg-ellátó intézményét, valamint a klinikusokat. Ezeknek azonnal jelenteniük kell, ha olyan beteg jelentkezik náluk, aki április utolsó két hetében Németországban járt és hasmenéses tünetei vannak, még akkor is, ha a korábban elvégzett vizsgálatok eredménye negatív lett – mondta Szabó Enikő.

A járványügyi hatóságok azt is kérik: azok, akiknél súlyos hasmenéses tünetek lépnek fel, és akik az elmúlt hetekben Németországban tartózkodtak vagy onnan származó élelmiszert fogyasztottak, azonnal keressék fel az orvosukat.

Szabó Enikő azt mondta: eddig Európában összesen öt országból – Németország mellett Svédországból, Dániából, Hollandiából és Nagy-Britanniából – jelentettek megbetegedést.


Forrás: MTI
2011. 05. 27.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés