2024. Április 18. csütörtök
A mai gyerekek kevesebbet alszanak a korábbi generációknál, márpedig az alvászavar növeli az autizmus, a szorongás, a depresszió és a skizofrénia kockázatát. A rémálmok például önmagukban is meghatározzák az öngyilkosság veszélyét – állítják a szakértők.

Az alvászavarokkal küszködő csemetéknél nagyobb a mentális problémák kialakulásának kockázata – mutattak rá a Goldsmiths, a Londoni és a Tel Aviv-i Egyetem munkatársai. Az inszomnia, a felriadás és a rémálmok egyaránt növelik a késő gyerekkori és a felnőttkori mentálhigiénés gondok veszélyét. „Ezek a zavarok általában korán jelentkeznek, ezért felelőtlenség figyelmen kívül hagyni a gyerek- és kamaszkori tüneteket” – fogalmazott Dr. Alice Gregory, a Goldsmiths Egyetem szakértője. „Az alvás minőségét már gyermekkorban mérni lehet, és korai jelzőként szolgálhat a későbbi betegségekhez. Az alvászavarok piros lámpaként mutatják a mentálhigiénés gondok emelkedett kockázatát” – tette hozzá.

Azért is érdemes korán felismerni az alvásproblémákat, mert könnyebb őket kezelni, mint a mentális betegségeket. „A szülők egyszerűbben megvitathatják a gyerekkel az alvási nehézségeket a többi dologhoz képest, így egyfajta hídként szolgálhat a kommunikációban a komolyabb témák felé” – összegezte Dr. Gregory. A kutatócsoport rámutatott, hogy a rémálmok összefüggésben állnak a későbbi skizofréniával, ráadásul a mániás depresszióval vagy a bipoláris zavarral diagnosztizált gyerekek rendszertelenül és kevesebbet alszanak.


Forrás: Medipress
2015. 10. 09.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés