2018. Július 18. szerda
Meddig tart a gyász? -  Kérjen segítséget! -  A veszteségnek is lehet nyeresége
Szeretett hozzátartozónk elvesztésének gyásza életünk legmegrázóbb tapasztalata. Hiába találkoztunk korábban olyan személyekkel, akiknek meghalt valakijük, mindaddig, amíg magunk nem éltük át, elképzelésünk sem lehetett ennek a krízisnek a mindent elsöprő erejéről. A megfosztottság, a kisemmizettség, a reményvesztettség, a harag, a bűntudat, a befejezetlenség kínzó érzési gyötörnek bennünket.

A halálesetet követően minden megváltozik, egész addigi életünk felborulhat. Az eltávozott személy magával visz egy sereg dolgot, amelyek meghatározták a mindennapokat. Az egymásra gondolások, a telefonhívások, a kölcsönös törődés, a beszélgetések, az érintések, a közös programok, a közös munka mind, mind odaveszett. Szétfoszlottak a semmiben a terveink, az álmaink, a jövőnk. Aztán ott vannak a gyakorlati dolgok. Mi lesz most a telekkel, a kis vállalkozással, hogyan kell bekapcsolni a mosógépet, ki főzi meg az ebédet, hogy kell adóbevallást készíteni, mi az a súlyadó?

gyász

Minden összedőlt, vagy legalábbis inog. Még saját személyünkben is elbizonytalanodunk: Most akkor én anya vagyok még, vagy sem, ha meghalt a gyermekem? Árva lettem, ha meghalt az édesanyám? Megváltoznak a szerepek, a státus. Minél közelebb volt hozzánk az elveszített személy, annál nehezebb felfogni, hogy ez a valóság már nem létezik.

Sajnos korunkban nem kapjuk meg a megfelelő támogatást, ha egy súlyos veszteség ér bennünket. Minden azt sugallja, tovább kell lépni, erősnek kell lenni, mosolyogni kell. De nemcsak a külvilág bizonytalan, hanem a családtagok is. A veszteséget minden családtag másképpen éli meg, és mindenki másképpen halad a saját gyászfolyamatában. A családtagok gyakran nincsenek szinkronban, és ez sok félreértésre adhat okot.

Meddig tart a gyász?

A lelki egyensúly visszanyerése komoly erőfeszítéssel jár, ezért a gyásszal való megküzdést – Freud nyomán – „gyászmunkának” nevezik a pszichológiában. A gyászmunka tehát a veszteség teljes felismerését és elfogadását jelenti, annak a kegyetlen ténynek a tudatosulását és elfogadását, hogy a szeretett személy visszavonhatatlanul meghalt.

Amikor eljutunk ennek a tudomásulvételéig, ha a halottunk már nem egy külső személy, hanem belsővé, emlékké válik, akkor teret nyitunk az új életlehetőségek, új kapcsolatok kialakításának. Olyan új célokat, új értelmet találunk, amely már független a halott személytől. A fájdalom helyébe az emlékezés lép, és a teljes feldolgozással elérhető, hogy az eltávozott felidézése örömöt és szeretetérzést hozzon, hiszen hozzátartozónkat nem veszítettük el mégsem, mert a szívünkben, az átvett viselkedésmintáinkban örökre megőrizzük őt.

De mikor következik ez be, meddig tart a gyász? Minden gyász egyedi, mind intenzitását, megjelenési formáját, mind idejét tekintve. Bár gyászévről szokás beszélni, nagyon ritka, ha a gyászoló egy év után azt mondja, már visszanyerte korábbi önmagát. A gyászfolyamat nem egyenletes mértékben való haladást jelent, hanem hullámhegyek és hullámvölgyek váltakozását, jobb napokat és rosszabb napokat, előrelendüléseket és kegyetlen csalódást okozó visszaeséseket, míg végre kisimulnak a hullámok, és elcsendesedik a fájdalom.

Kérjen segítséget!

A gyász esetén kevés embernek jut eszébe, hogy segítséget is lehet kérni, ezért legtöbben maguk küszködnek a fájdalmukkal. Pedig vannak lehetőségek, amik segítenek ebben a nehéz élethelyzetben.

Léteznek gyászfeldolgozó csoportok, ami különösen azért hasznos, mert a környezetünk elfárad már a támogatásban, míg a sorstársak elfogadó és megértő közösségében nem kell attól tartani, hogy zavarba hozunk másokat vagy fárasztjuk a saját szenvedésünkkel. A csoportban rendkívül erős gyógyító erő jelenik meg, ami elsősorban a csoporttagok egymás iránti együttérzésének, támogatásának köszönhető, de annak is, hogy képzett gyásztanácsadó vezeti a csoportot, aki a beszélgetéseknek irányt szab, továbbá pszichodramatikus feladatok végzésével is segíti a gyászfolyamatot. A Budapest Hospice Házban már hét éve, minden ősszel indul gyászcsoport, a legközelebbi 2010 őszén. A találkozások kéthetente történnek, összesen 12 alkalommal, és a részvétel díjtalan.

Vannak már internetes gyászportálok, ahol cikkeket, interjúkat, történeteket lehet olvasni, és egyik-másik helyen lehetőség van a sorstársakkal való levelezésre is. Ilyenek: www.gyaszolok.hu; www.gyaszportal.hu; www.vigasztalodas.hu.

Sokat segítenek az olvasmányok is. A leghasznosabb Judy Tattelbaum: Bátorság a gyászhoz című könyve, amely már sok gyászoló személynek adott reményt, de jó szívvel ajánlható Nicholas Wolterstorff Korai sirató című kötete is.

Személyes segítséget is igénybe lehet venni, különösen akkor, ha a bűntudat vagy a harag − amely jellemzően a gyász kísérője szokott lenni − túlságosan kínzó. De nem csupán ekkor van értelme felkeresni egy gyásszal foglalkozó szakembert. Egy beszélgetés lehetőséget nyújt arra, hogy megerősödjünk abban, hogy a fizikai és érzelmi megnyilvánulásaink a gyász természetes velejárói. A segítő biztosít arról, hogy túlélhető a veszteség, hogy jogunk van az örömteli életre. Segít reálisabban látni a halottat és a vele való kapcsolatunkat, önmagunk szerepét, viszonyulásainkat, feltételezéseinket, továbbá támogat abban, hogy újra megtaláljuk életünk célját, értelmét. A segítő beszélgetés hozzájárul, hogy belső valósággá tegyük a halálesetet, ami tulajdonképpen a gyászfolyamat lényege.

A veszteségnek is lehet nyeresége

A gyász olyan krízis életünkben, amelynek következtében megtörténhet, hogy megkeseredett emberré válunk, aki nem képes örülni az életnek, és ilyen módon a környezetére is negatív hatással van. Nagyon sokan vannak azonban olyanok is, akiket erkölcsi, filozófiai értelemben jobbá tesz a gyász, gazdagodnak, növekednek általa. Olyasmiket tanulnak meg, amit a veszteségük nélkül talán soha: a valódi értékekről, az emberi kapcsolatokról, az élet mulandóságáról és arról, hogyan éljünk a jelenben. Judy Tattelbaum azt mondja, a gyász értelmetlen, ha nem tudjuk hasznosítani. Nincs módunk a halállal szembeszállni, a választásunk abban áll, hogy melyik csoportba tartozunk: azokéba, akik megkeserednek, vagy azokéba, akik növekednek az átélt gyászuk által.


Szerző: Singer Magdolna

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés