2024. Március 29. péntek
A pajzsmirigyen olykor megjelenhetnek ún. göbök, melyek lehetnek rossz-és jóindulatú elváltozások is. Van, hogy a rendszeres kontrollon kívül semmilyen kezelést nem igényelnek, de előfordulhat az is, hogy a beteg műtétre szorul. Hogy mikor van szükség komolyabb beavatkozásra, azt dr. Tihanyi Balázstól, a Budai Endokrinközpont sebészétől tudtuk meg.

Mik azok a pajzsmirigy göbök?

A pajzsmirigy a nyak elülső részén található pillangóalakú szerv, mely bár méretét tekintve igen apró, mégis szinte az egész szervezet működését befolyásolja. Zavarai igen gyakoriak, melyek lehetnek a szerkezetéből, illetve hormontermeléséből adódó problémák. Sok embernél kialakulnak rajta úgynevezett göbök, melyek akár a pajzsmirigy működését is befolyásolhatják. Méretüket tekintve igen változatosak lehetnek, ám általában az 1 cm-nél nagyobb elváltozások igényelnek kezelést, az az alattiakat elég csupán rendszeresen megfigyelni, ellenőrizni. Érdemes tudni, hogy a jódhiány elősegíti kialakulásukat, ezért Magyarországon igen sok embert érint, mivel erősen jódhiányos területnek számít. Fajtájukat tekintve léteznek meleg (ált. pajzsmirigy túlműködést okozó) és hideg (többnyire inaktív, nem vesznek fel jódizotópot) göbök. Jellemzően a hideg göbök veszélyesebbek, mert gyakrabban lehetnek rosszindulatúak. Az elváltozásokra rendszerint nyelési nehézség, torokban lévő gombócérzés, esetleg rekedt hang hívja fel a figyelmet. Ekkor az orvos tapintással megvizsgálja a nyak érintett részét, ám biztos diagnózist ultrahang és finomtű biopszia útján lehet kapni.

Állatbolondoknak egyedi és gyönyörű karácsonyi meglepetés>>>

Mikor kell műteni a göböket?

Felvetődhet a betegekben a kérdés, hogy vajon indokolt lehet-e esetleg műtéti beavatkozás? Ennek eldöntéséhez alapos vizsgálatra van szükség. Hogy kell-e az illetőnél műtét, ahhoz szükség van labor-ultrahang-illetve izotópos vizsgálatra, esetleg citológiai mintavételre is. Beavatkozásra leginkább göbös elváltozás, strúma, súlyosabb túlműködés, hormontermelő daganat, rosszindulatú daganat, ciszták megjelenése esetén van szükség. Göbök esetén akkor indokolt a műtét, ha az komoly befolyást gyakorol a hormontermelésre, rossz hatással van a beteg életminőségére (pl. nyelési nehézségek), a gyógyszeres terápia sikertelen, gyorsan növekszik, valamint, ha rosszindulatú elváltozással állunk szemben- mondja dr. Tihanyi Balázs, a Budai Endokrinközpont sebésze.

Meseszép kézműves MONSZUN szappan ünnepi kiadásban > > >  

Hogy milyen mértékű a beavatkozás, az részben a beteg állapotától, részben az alapbetegség típusától, a göbök elhelyezkedésétől, méretétől is függ. Ha a göb(ök) csak a pajzsmirigy egyik lebenyében található(ak), akkor elég a mirigynek csupán az egyik felét eltávolítani, ám ha mindkettőben jelen vannak, vagy ha jelentősen túlműködik a szerv (hosszú ideje tartó gyógyszeres kezelés mellett, vagy gyógyszerre rezisztens a göb), akkor teljes eltávolítás indokolt. Érdemes tudni, amennyiben nagymértékben el kell távolítani a pajzsmirigyet, úgy a beteg élete végég hormonpótlásra szorul, viszont teljes értékű életet élhet.


Forrás: Budai Endokrinközpont https://www.endokrinkozpont.hu/
2017. 12. 03.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés