2024. Március 29. péntek
Az állandó fáradtságnak gyakran köze sincs az alváshiányhoz: a túlsúly és a depresszió is az okok között szerepelhet – tudjuk meg egy friss kutatásból.

A állandó napközbeni álomkór, amit hypersomniának nevez a szakirodalom, a népesség mintegy 30 százalékát érinti. Ilyenkor a beteg úgy érzi, hogy muszáj ledőlnie egy kicsit aludni, a szieszták után azonban cseppet sem érzi frissebbnek magát. Hosszú távon persze számos súlyos következménye lehet a jelenségnek: a produktivitás csökken, ráadásul egyre több hibát követ el a páciens. Nem ritkán ez az ok áll a balesetek mögött is, ideértve a közúti baleseteket is.

A szakemberek korábban azt hitték, hogy a nem megfelelő mennyiségű és minőségű éjszakai alvás az oka a napközbeni fáradtságnak, de most úgy tűnik, tévedtek: a Penn State College of Medicine tudósai szerint az esetek jelentős részében a túlsúly és a depresszió áll a jelenség hátterében. „Nem csak arra jöttünk rá, hogy a túlsúly és a hízás napközbeni fáradtsághoz vezet, hanem azt is felfedeztük, hogy a fogyás ezt a problémát megszünteti” – mondja Dr. Julio Fernandez-Mendoza pszichiáter-segédprofesszor. A kutatás során több mint 1300 önkéntest vizsgáltak, akik egy éjszakát a laboratóriumban töltöttek. Ezután orvosi vizsgálatokon estek át a résztvevők, majd kérdőívet töltöttek ki az alvási szokásaikkal és általános jóllétükkel kapcsolatban. A kérdések az esetleges mentális problémákra is vonatkoztak, és arra is kitértek, hogy szed-e valamilyen gyógyszert az önkéntes. Hét és fél évvel később a szakemberek újra felvették a kapcsolatot a résztvevőkkel, és telefonos interjú keretében jegyezték fel a az egészségükre és alvási szokásaikra vonatkozó tényeket.


Forrás: Medipress
2015. 05. 21.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés