2024. Április 20. szombat
Azok a nők, akik különböző étkezési zavarokkal küzdenek, hajlamosak érzelmileg zárni szex közben, vagy teljesen függetleníteni az aktust partnerüktől, mintha jelen sem lennének. A túlevésre hajlamos nők szervezetében szex közben több kortizol – stresszhormon – termelődik.

„Köztudomású, hogy a kiegyensúlyozott szexuális élet egyik alapja az önbizalom, így aztán azok, akik nem rendelkeznek pozitív énképpel, komoly szorongást élhetnek át aktus közben. A disszociáció elsősorban arról szól, hogy érzelmileg zárunk és eltávolodunk a partnertől, ahelyett, hogy átadnánk magunkat az élménynek, és élveznénk azt” – olvashatjuk a Journal of Sexual Medicine című szaklap friss számában.

Strandon kapható ez a kellemetlen betegség >>>

A becslések szerint legalább a lakosság fél-egy százaléka érintett a különféle étkezési zavarokban. A Firenzei Egyetem munkatársai hatvan, 25 és 35 év közötti nőt vizsgáltak. Felmérték, milyen a testképük, és milyen mértékű náluk a disszociáció szex közben. Laboratóriumi körülmények között a szexuális inger hatására felszabaduló kortizolszintet is tesztelték – ez alapján jutottak a fenti eredményre. Kiderült az is, hogy a túlzott soványság és kövérség sajnos egyaránt a depresszió kedvező táptalaja lehet.

Szappanos hajmosás a gyönyörű hajért >>>


Forrás: Medipress
2017. 07. 11.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés