2019. Augusztus 20. kedd
A nap rossz időszakában túl keveset alvó, éjszakai műszakban dolgozó alkalmazottak a diabétesz és az elhízás megnövekedett kockázatának lehetnek kitéve egy kutatás szerint. A szerzők az eredmények tükrében intézkedéseket sürgetnek az éjszakai műszakos munkavégzés káros hatásainak csökkentése érdekében.

A Science Translational Medicine szaklapban megjelent tanulmányukhoz az amerikai Brigham and Women's Kórház kutatói a műszakban végzett munka káros hatásainak vizsgálatához 21 önkéntes életét szabályozták. A résztvevők először 10 órát aludtak éjszaka, majd három hétig felborították alvásukat és biológiai órájukat.

éjszakai műszak

A kutatók napot 28 óra hosszúságúra nyújtották, hogy olyan hatást hozzanak létre, mint amit az állandó időeltolódási zavarban szenvedő hosszú távú légi utazó tapasztal. Ekkor 6,5 órát aludhattak, ami a normális napot figyelembe véve 5,6 órának felel meg, és félhomályos helyiségben tartózkodtak, hogy a természetes fény ne állíthassa helyre a biológiai órájukat.

A kísérlet e szakaszában a vércukorszint jelentősen megemelkedett az étkezés után és a nap „koplalási” időszakaiban. Az eredmények azt mutatták, hogy az alanyok szervezete kevesebbet termelt a vércukorszint szabályozásáért felelős hormonból, az inzulinból. Három alanyban olyan magas szintre emelkedett a vércukorszint az étkezés után, ami már prediabetikus, azaz a cukorbetegséget megelőző állapotnak minősül. A szervezet lelassulása miatt megnőtt a testsúlygyarapodás kockázata is.

A kutatást vezető Dr. Orfeu Buxton elmondta, az eredmények megerősítik a korábbi tanulmányok arra utaló következtetéseit, melyek szerint a prediabetikus állapotban lévő személyek körében az éjszaka dolgozóknál sokkal nagyobb valószínűséggel alakul ki teljesen kifejlett cukorbetegség. A napi biológiai óra felborulása és a napközbeni elégtelen alvás miatt egyértelműnek látszik, hogy az elegendő alvás kulcsfontosságú az egészség szempontjából, és az optimális hatás érdekében éjszaka kell aludni.


Forrás: Medipress
2012. 04. 21.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés