2024. Április 16. kedd
Érdemes óvatosnak lenni az E-vitamin-kiegészítők rendszeres szedésével: egy nemzetközi kutatócsoport szerint növelheti a szélütés (agyi érkatasztrófa) bizonyos típusainak kockázatát.

Amerikai, francia és német kutatók olyan meglévő tanulmányok adatait elemezték újra, amelyek az E-vitamin és a szélütés összefüggését vizsgálták. Az áttekintésből az derült ki, hogy az E-vitamin rendszeres pótlása 22 százalékkal emelte az agyvérzés (hemorrágiás stroke) kockázatát, ám tíz százalékkal csökkentette az agyi infarktus, az érelzáródás miatti szélütés (isémiás stroke) valószínűségét. Az agyi infarktus felel az összes szélütések 70 százalékáért.

E-vitamin, szélütés

Mint Markus Schurks kutatásvezető, az amerikai Harvard egyetem oktatókórháza, a Brigham és Női Kórház munkatársa figyelmeztetett, megállapításaik arra utalnak, hogy az E-vitamin-kiegészítők szedése nem olyan biztonságos, mint eddig gondolták. A kutatók ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a kockázat változásának abszolút mértéke kicsi.

Korábbi tanulmányok szerint az E-vitamin szedése védő hatású lehet a szívbetegségekkel szemben, és mint a British Medical Journal című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerzői rámutatnak, az amerikaiak mintegy 13 százaléka szedi is a vitamint.

Az úgynevezett metaanalízisben kilenc korábbi tanulmány adatait tekintették át, melyekben összesen 118 ezer ember vett részt. A vizsgáltak egyik fele legalább napi 50 milligramm E-vitamint szedett, a másik fele placebót. Az első csoportban 223 agyvérzés történt, míg a placebós csoportban 183. Agyi infarktust az első, E-vitamint szedő csoportban 884 ember kapott, míg a placebót kapó csoportban 983.


Forrás: MTI
2010. 11. 05.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés