2024. Április 19. péntek
Az utóbbi időben egyre többen igyekeznek kiszabadulni a mindennapi hajtásból, és valamilyen spirituális, vallásos gyakorlat segítségével feltöltekezni. A Thomas Jefferson Egyetem Marcus Intézetének szakemberei vizsgálatuk során arra a megfigyelésre jutottak, hogy az ilyen feltöltődések, lelki gyakorlatok során az agy dopamin és szerotonin rendszerében kedvező változások állnak be.

A kutatás során 14 keresztény személyt kísértek figyelemmel, akiknek az életkora 24 és 76 év között volt, és akik mind részt vettek egy Loyolai Szent Ignác által kifejlesztett lelki gyakorlaton. Az alanyok reggel misére mentek, majd szinte az egész napot csendes meditálással, imádkozással töltötték, illetve minden nap részt vettek egy spirituális vezető által tartott közös megbeszélésen is.

A tavaszi bőr is legyen gyönyörű és bársonyos > > >   

A vizsgálat egyértelműen kimutatta, hogy a lelki gyakorlatot követően az alanyok kipihentebbnek, egészségesebbnek, kevésbé feszültnek érezték magukat, és mind a dopamin transzporterek, mind a szerotonin transzporterek értéke megemelkedett náluk.

A depresszió rejtett veszélyei > >>

Amint arról a Religion, Brain & Behavior című lapban közzétett kutatást vezető Andrew Newberg, a Marcus Intézet igazgatója beszámolt, a szerotoninnak és a dopaminnak is az agy jutalmazásért és érzelmekért felelős területén van szerepe, így érthető, hogy egy-egy ilyen lelki feltöltődés után miért érzi magát sokkal jobban az ember. Arra ugyanakkor még keresik a választ, hogy a lelki gyakorlatnak pontosan melyik aspektusa az, amely a pozitív változásokat előidézi, ezért a jövőben még további hasonló vizsgálatokra készülnek e téren.


2017. 03. 31.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés