2024. Április 19. péntek
A cukorbetegséggel küzdők számára nem ismeretlen állapot a diabéteszes láb, hiszen a betegség egyik jól ismert és igen veszélyes szövődményéről van szó. Ennek ellenére sokan vannak, akik nem törődnek a kezdeti tüneteivel, mivel vagy még nem zavarják őket a mindennapokban, vagy nem is sejtik a diabéteszes láb elváltozás jelentőségét. Pedig dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbeteg Központ diabetológusa a terápia mielőbbi megkezdését hangsúlyozza, ugyanis ez az állapot könnyen a végtag elvesztésébe is kerülhet.

Enyhe tünetek, komoly baj

A diabéteszes láb a cukorbetegség okozta ér-és idegkárosodás következtében jön létre. A tartósan magas glükózszint miatt ráadásul jelentősen megnő a fertőzésveszély is, ami csak tovább súlyosbítja az illető állapotát. A szindróma legsúlyosabb szövődménye a nem gyógyuló, gyakran kiújuló sebek, fekélyek kialakulása. Hátterében ún. perifériás neuropátia mutatható ki, ami a cukorbetegek kb. 70 százalékánál fennáll. A Magyar Diabetes Társaság irányelve alapján minden diabetes mellitusban szenvedő betegnél a diagnózis felállításakor meg kell vizsgálni a lábat és azt követően évente. Természetesen tünetek jelentkezése esetén minél előbbi szakorvosi vizsgálat javasolt, melynek során különböző tesztek segítségével megállapítja a diagnózist és az idegkárosodás mértékét. Nagyon fontos, hogy már a kezdeti tünetek jelentkezésekor orvoshoz forduljon a beteg, ugyanis az állapot gyorsan romolhat és veszélyes szövődmények alakulhatnak ki. Sajnos eleinte nem mindenki tulajdonítja a panaszokat diabéteszes láb szindrómának, pedig a láb bizsergése, bőrkeményedések, zsibbadások, paradox fájdalomérzés mind a problémára hívhatják fel a figyelmet- mondja dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbeteg Központ diabetológusa.

A diabéteszes láb főbb tünetei

• zsibbadás, bizsergés • bőr kiszáradása • bőrkeményedés • gyakori fertőzések • csökkent fájdalomérzet

 

Mielőbb forduljon szakemberhez, ha tüneteket tapasztal

A diabetológus elmondta, hogy a probléma amellett, hogy lábamputációhoz vezető diabéteszes fekélyt (elsősorban a lábujjaknál, talpon) is eredményezhet, a lábboltozatot olyannyira eldeformálhatja, hogy a beteg egyre nehezebben tud mozogni, mivel egyenetlenné válik a talpra és az ujjakra nehezedő nyomás. Egy idő után a beteg járásképtelenné válik. Az első és legfontosabb lépése a megelőzésnek a vércukor beállítása, hiszen a magas glükóz szint folyamatosan rontja a beteg állapotát. Ebben nagy segítségére van a diabetológus szakember mellett a dietetikus, aki személyre szabott táplálkozási javallatokkal szolgál. Neuropátia esetén lehetőség van egyéb gyógyszeres/fájdalomcsillapító kezelésekre is. Amennyiben a diabéteszes betegnél a talpon, lábujjakon fekély is kialakul, fontos szerepe van még a sebész/angiológus orvosoknak, valamint szükség esetén gyógytornásznak is.


Forrás: Cukorbeteg Központ https://www.cukorbetegkozpont.hu/
2017. 06. 11.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés