2024. Március 28. csütörtök
Egyre jobban növekszik majd a depressziós rendellenességektől szenvedő férfiak aránya a nyugati országokban az elmúlt évek gazdasági és társadalmi változásainak következtében, figyelmeztetnek a szakemberek.

„A nőknél majdnem kétszer nagyobb valószínűséggel alakul ki valamilyen komolyabb depressziós rendellenesség az életük során, mint a férfiaknál” – mondta Boadie Dunlop, az atlantai Emory Egyetem orvostudományi tanszékének munkatársa. A szakemberek szerint azonban ez a tendencia jelentősen változni fog az elkövetkezendő években, és a depressziós férfiak száma utolérheti majd a női sorstársaikét.

depresszió

A nagyarányú növekedésért a nyugati országokban már megindult két jelentős társadalmi átalakulás a felelős. Egyrészt a férfiakat egyre inkább az érzéseik kifejezésére, és kemény, illetve sztoikus oldaluk elnyomására ösztönzi a társadalom. Másrészt ezeknek az országoknak a gazdasága jelenleg „mélyreható átalakuláson” megy át, amelyek során a hagyományos férfi foglalkozásnak számító fizikai munkák az alacsony, illetve közepes jövedelemmel rendelkező nemzetekhez kerülnek, vagy egyszerűen feleslegessé válnak a technológiai fejlődés következtében.

„A gazdasági válság különösen rosszul érintette a férfiakat, mivel aránytalanul nagy mértékben sújtotta a hagyományos férfi foglalkozásnak számító építőipari, illetve gyári munkákat” – idézte a szakembert a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása.

A 2007-ben kezdődött gazdasági válság óta az Egyesült Államokban megszűnt állások nagyjából 75 százalékát férfiak töltötték be, és nagyon kicsi a remény arra, hogy a gazdaság helyreállásával jelentős javulás lesz majd a hagyományos férfimunkák terén.

„A nyugati országokban élő nők egyre inkább kezdenek első számú családfenntartókká válni. Míg 1970-ben még csupán a 4 százalékuk, addig 2007-ben már a 22 százalékuk keresett többet a férjénél – mutatott rá Dunlop. – A nőkkel szemben a férfiak sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak családfenntartó és védelmező szerepüknek, és ennek a pozíciónak az elvesztése komoly depressziós és házasságon belüli konfliktusokhoz vezethet.”


Forrás: MTI
2011. 03. 02.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés