2019. Október 20. vasárnap
Amerikai táplálkozástudományi szakemberek közepes cukortartalmú üdítők forgalomba hozatalát sürgetik, mert úgy vélik, hogy azok bevezetése segítené a cukorfüggő emberek leszokását a számukra káros italokról.

Az új üdítőitalban a mostanihoz képest 70 százalékkal kevesebb cukor lenne. Míg ma egy átlagos amerikai üdítő (590 ml) 17 teáskanál (255 ml) cukrot és 250 kalóriát tartalmaz, az újban legfeljebb öt teáskanálnyi cukor lenne. Lilian Cheung, a Harvard Egyetem közegészségügyi intézetének munkatársa fontosnak mondta, hogy „eltereljék” az amerikaiak ízlését a szuperédes italoktól.

cukor, üdítőital, üdítő

Táplálkozási szakértők szerint a cukrozott üdítők jelentősen hozzájárulnak a gyerekek és felnőttek elhízásához, valamint a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásához az Egyesült Államokban, ahol a népesség közel 70 százaléka túlsúlyos vagy elhízott.

Egy 90 ezer nő részvételével végzett felmérésben a Harvard Egyetem kutatói úgy találták, hogy a napi két cukrozott üdítőnél többet fogyasztó nőknél 40 százalékkal nagyobb a szívproblémák kialakulásának kockázata, mint azoknál, akik csak időnként isznak ilyen italokat. Becslések szerint a gyerekek 80 százaléka, a felnőttek kétharmada iszik cukrozott üdítőt minden nap.

Az amerikai üdítőgyártók képviselői mindazonáltal úgy vélik, hogy az elhízásért inkább a mozgáshiány okolható – egyébként pedig az emberek nassolással is pótolhatják édességigényüket, ha megváltoznak az italízek.


Forrás: MTI
2009. 04. 22.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés