2024. Április 18. csütörtök
A Svéd Nemzeti Egészségügyi és Jóléti Hivatal ajánlása szerint a három hónapnál fiatalabb csecsemőknek a saját ágyukban kell aludniuk a bölcsőhalál kockázatának csökkentésére. A szervezet korábbi álláspontja alapján csupán dohányzó vagy alkoholos befolyásoltság alatt álló szülők esetén volt célszerű másik helyiségben pihennie a picinek. Nemrégiben azonban kiderült, hogy az egy ágyban alvás minden esetben ötszörösére növeli a halálozás veszélyét.

A közös ágyban történő pihenés a skandináv országban és világszerte is elterjedt gyakorlatot jelent, mivel könnyebbség a kismama számára, akinek így elég csupán felébrednie az éjszakai etetéshez. „Nagyon fontos, hogy a negyedévesnél fiatalabb babák a saját ágyukban hajtsák álomra a fejüket” – fogalmazott Kerstin Nordstrand, a hivatal munkatársa. Az új ajánlást először a Dagens Medicin című svéd szakfolyóiratban publikálták, és a Göteborgi Egyetem egyik gyermekorvos professzorát idézték benne. „Az elmúlt évek kutatásai alapján világossá vált, hogy az együttalvás növeli a hirtelen csecsemőhalálozás szindróma (SIDS) kockázatát” – nyilatkozta Göran Wennergren a lapnak.

Egy tanulmány szerint, amelyet 2001-ben tettek közzé az Early Human Development hasábjain, a három hónapos svéd gyerekek 65 százaléka a szüleivel aludt. Ez a nyugati kultúrákban mért legmagasabb arány. Egy British Medical Journal-ben olvasható beszámoló alapján pedig az 1 500 elemzett bölcsőhalálozási eset 22 százaléka közös ágyban történt. A mostani kutatást vezető Bob Carpenter orvos statisztikus szakértő szerint ötszörös a bölcsőhalál akkor, ha a bölcső maga a szülői ágy. Más országokban, például a franciáknál vagy az Amerikai Egyesült Államokban azt javasolják az újdonsült szülőknek, hogy egy szobában, de ne közös ágyban aludjanak a kicsivel. Bölcsőhalálról, vagy hirtelen csecsemőhalálról akkor beszélünk, ha az egyéves kora előtt elhunyt gyermeknél a boncolás semmilyen megmagyarázható halálokkal nem szolgál.


Forrás: Medipress
2013. 12. 11.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés