2024. Március 29. péntek
A legtöbb ember eredményesebben dolgozik, ha van egy jól meghatározott időkeret, amely alatt a feladatát el kell végeznie. Kutatások szerint azonban ez nem igaz a csapatmunkára, ott ugyanis a határidő jelentősen ronthatja a teljesítőképességet és az újító ötletek előfordulásának arányát. 

Ari Putkonen, a finnországi Oulu Egyetem kutatója szerint az egyes cégek tervezetei gyakran azért hiúsulnak meg, mert nem veszik figyelembe az egyének hatékonyságának változásait a csapatmunka esetében.

csapatmunka, határidő

Putkonen szerint a határidő csak abban az esetben ösztönző, ha az ember rövid távon és kis csoportokban, vagy egyedül dolgozik. A rövid határidő ugyanis ösztönzően hat a dolgozókra és segíti a kreatív munkát. A hosszabb feladatok kivitelezése esetén már problémát jelenthet a szellemi kimerültség, ami csökkenti a csoport tagjainak együttműködési képességeit, ezzel pedig a munka színvonalát.

„A legfontosabb az lenne, hogy a munkaadók és menedzserek felismerjék, mennyi az az idő, amely szükséges egy feladat tökéletes elvégzéséhez. Ehhez figyelembe kell venni a feladaton dolgozók egyéni és közös teljesítményét és stressztűrő képességét is” – nyilatkozta a kutató.


Forrás: Medipress
2009. 04. 27.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés