2024. Március 29. péntek
Régóta tudjuk, hogy a narancs és más citrusos gyümölcsök jót tesznek a szervezetnek, hiszen rengeteg vitamint és antioxidánst tartalmaznak. Egy friss kutatásból most az is kiderült, hogy ezek a gyümölcsök abban is segítenek, hogy az elhízás káros hatásait elkerüljük: legalábbis ebbe az irányba mutatnak az egérkísérletek.

A kutatás során a szakemberek a rágcsálókat a magas zsírtartalmú, nyugati étrend szerint etették, miközben mind az ötven állat bőségesen kapott flavanolt is, ami a narancsban és citromban található meg. A figyelem középpontjában álló flavanolok a heszperidin, az eriocitrin és az eriodictyol volt. A magas zsírtartalmú étrend hatására a tiobarbitursav reaktív anyagok (TBARS) aránya a vérben 80 százalékkal nőtt, míg a májban 57 százalékos növekedés következett be a hagyományos, flavanolmentes diéta esetén. Ezzel együtt viszont a a heszperidin, az eriocitrin és az eriodictyol csökkentette a TBRAS-szintet a májban 50, 57 és 64 százalékkal. Kiderült, hogy az eriocitrin és az eriodictyol a vérben is 48 százalékkal csökkentette a TBRAS-szintet.

„A kutatás semmiképp sem azt mutatja, hogy az egerek a flavanolok hatására fogyni kezdtek. Inkább arról van szó, hogy az elhízás káros mellékhatásai csökkentek, mivel az oxidációs stressz, a májkárosodás mértéke és a vér glükóztartalma is jelentősen csökkent” – fogalmaz a kutatást vezető Thais. B. Cesar.


Forrás: Medipress
2016. 08. 27.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés