2024. Március 29. péntek
Az eltunyult életmód egyik negatív következményére világítottak rá amerikai kutatók, amikor megállapították, hogy ritkábban halnak meg bélrendszeri daganat következtében azok, aki rendszeresen, sokat mozognak, mint azok, akik kevésbé aktívak.

Kathleen Y. Wolin és munkacsoportja 150 ezer ember fizikai aktivitását vizsgálta az 1982 és 1997 közötti időszakban, majd az amerikai halálozási statisztikákban kerestek adatokat arra, hogy 1998 és 2006 között közülük hányan haltak meg daganatos betegségben.

bélrák, mozgás

A statisztikai értékelés egyértelműen bizonyította, hogy azok haltak meg legritkábban vastagbélrákban, akik legalább egy évtizede sokat és rendszeresen mozogtak.

„Azoknak az embereknek, akik felnőttkorukban folyamatosan aktívak, lényegesen kisebb a kockázata, hogy bélrákban veszítsék el életüket, mint azoknak, akik a manapság megszokott ülő életmódot folytatják” – hangsúlyozza Wolin.

A Cancer Epidemiology, Biomarkers and Prevention című folyóiratban megjelent tanulmány szerint az eredmények bizonyítják, hogy a rendszeres fizikai terhelést soha nem késő elkezdeni.


Forrás: MTI
2011. 01. 10.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés