2024. Április 16. kedd
Az alkoholfogyasztók természetes nyelvhasználata betekintést nyújthat a módosult tudatállapot árnyalataiba, főleg az olyan csoportoknál, mint az egyetemi hallgatóké. Az egyes esetekben használt kifejezések segíthetnek egyénre szabni a megelőzést és szükség esetén a beavatkozást.

„Az alkoholfogyasztók összetett lelki és tudati jelzőrendszert alkalmaznak a befolyásoltság mértékének megállapítására” – mondta Ash Levitt, a Buffalói Egyetem szakértője. „Az adott állapot egyszerű kommunikációjára különböző kifejezéseket használnak, úgymint a spicces vagy az elázott. A szavak tartalmának megértése azért is fontos, hogy tudjuk, ezek az emberek helyesen ítélik-e meg saját állapotukat” – tette hozzá Levitt, akinek korábbi kutatásából kiderült, hogy a nők hajlamosabbak mérsékelt kifejezéseket használni, míg a férfiak gyakrabban alkalmaznak durvábbakat.

„Az alkohol hatásainak nyelvi kifejezése eddig kevés tudományos figyelmet kapott, noha maga az ivási magatartás régóta a pszichológia tárgyát képezi” – állapította meg Mark Wood, a Rhode Island-i Egyetem professzora. Jelen tanulmány legfontosabb eredményei közé tartozik, hogy a férfiak általában súlyos jelzőkkel illetik saját alkoholfogyasztásukat, még akkor is, ha az mérsékelt. A nők azonban szívesebben nyúlnak enyhébb szavakhoz: ők inkább becsiccsentenek. Ennek megfelelően más kommunikációs kampányra van szükség a megelőzéshez és a beavatkozáshoz a két nem tagjainál.

Az alkoholfogyasztással kapcsolatos természetes nyelvhasználat felmérésének részeként az is világossá vált, hogy egy 145 amerikai egyetemi hallgatóból álló minta alapján a résztvevők saját befolyásoltságukra ugyanazokat a kifejezéseket alkalmazták magukra, mint a többiekre. Összességében tehát a nők akkor is „becsíptek”, ha súlyos alkoholos befolyásoltság alatt álltak, a férfiak azonban már néhány pohár sörtől is „eláztak”.

Az eredmények egyik valós veszélye lehet, hogy ez alapján a nőknél nagyobb az ittas vezetés kockázata, csakúgy, mint más felelőtlen cselekedeteké. Az eredmények az Alcoholism: Clinical & Experimental Research című szakfolyóirat decemberi számában fognak megjelenni, most pedig a korai szemlében érhetőek el.


Forrás: Medipress
2013. 07. 17.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés