2018. Február 24. szombat
Egy nemrégiben közzétett vizsgálat szerint – a korábbi vélekedésekkel ellentétben – nem növeli az autizmus kockázatát az, ha egy terhes nőnél beindítják a szülést.

A szülést általában olyankor indítják be, ha az anya vagy a születendő gyermek élete veszélybe kerül, ám sok terhes nőt félelemmel tölt el ez a beavatkozás. Éppen ezért dr. Brian Bateman, a Massachusetts Általános Kórház és a bostoni Brigham és Női Kórház altatóorvosa amerikai és svéd kollégáival karöltve elhatározta, hogy utánajár, tényleg kockázatos dolog-e, ha egy kismamánál mesterséges módon indítják el a szülést.

A vizsgálat során átnézték a svédországi élve születéseket 1992 és 2005 között, emellett azt a több mint egymillió gyermeket is számba vették, akik 2013-ban jöttek világra. A gyermekek testvéreit, anyai ági unokatestvéreit, illetve magukat az anyákat is feltérképezték, hogy képet kapjanak valamennyiük egészségi állapotáról, illetve esetleges neuropszichiátriai problémáikról. Az eredményekből az derült ki, hogy a szülések 11 százalékánál került sor megindításra, ezeknél gyakran valami komplikáció állt a háttérben, például cukorbetegség, magas vérnyomás vagy preeklampszia. A megindított szülések 23 százalékánál az anya már a 40. terhességi héten túl volt. A vizsgálatból az is kiderült, hogy az összes megszületett gyermek közül két százaléknál mutattak ki később autizmust.

Amikor a szakemberek csupán a gyerekeket figyelték, valóban kapcsolatot találtak a szülésmegindítás és az autizmus között, ám amikor a rokonokat, a testvéreket és unokatestvéreket is számba vették, ez az összefüggés már nem volt kimutatható, ugyanis ekkor már egyértelművé vált, hogy az autizmus hátterében nem a szülés, hanem valamilyen genetikai, vagy társadalmi-gazdasági ok állt.

Mindezek alapján a szakemberek azt javasolják, hogy ha egy kismamának a szülésze a szülés beindítását javasolja, semmiképpen ne kezdjenek el aggódni, mert mindennek semmiféle hatása nincsen az autizmusra, ellenben mind a baba, mind a mama nagyobb biztonságban lesz. A vizsgálat további részleteiről a JAMA Pediatrics című lapban olvashatnak az érdeklődők.


Forrás: Medipress
2016. 07. 31.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés